Müpa Podcast
Müpa Budapest
A Müpa mostantól podcastokkal is hozzájárul a tartalmas feltöltődéshez. Válogasson felvételeink közül autóban, buszon, otthon, főzés vagy éppen futás közben! Érdemes minket követni, hiszen rendszeresen jelentkezünk új részekkel.
Epizódok (154)

Bebop – Jazz Showcase, Pallai Péter díj: Baranyi Bence
„A Müpában játszani mindig óriási dolog”- mondja Baranyi Bence, aki már két kezén sem tudja megszámolni, hányszor lépett fel nálunk Hangulatkoncerteken és a Jazz Showcase-en különböző formációk tagjaként. Most azonban nem emiatt faggattuk a műfajhoz való kapcsolódásáról, hanem az ideitehetségkutatónkon elnyert, a legjobb szólistának járó Pallai Péter-díj ürügyén ültettük a mikrofonhoz. Ő ugyanis azok közé a muzsikusok közé tartozik, akiknek a tehetsége kitartó szorgalommal is párosul, így az évek kemény munkája meg ishozta a gyümölcsét. De hogyan indult, miért kezdett el dobolni, és kik jelentették számára a legerőteljesebb inspirációt? Náray Erika megkérdezte! A műsor háziasszonya: Náray Erika.

Előhang – Víkingur Ólafsson, Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Előhangunk legújabb epizódja ezúttal Víkingur Ólafsson, Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjéhez kapcsolódik. Izgalmas információk és kulisszatitkok, ezúttal Haydn, Beethoven és Olli Mustonen zenei világából. Hallgassátok szeretettel!

Bebop – Big Band
A jazz műfaj és a nagyzenekari gondolkodás metszéspontjában egy hallatlanul izgalmas és a közkedvelt forma áll: ez a big band. Kellően hangos és nagy ahhoz, hogy lehengerlő legyen, ugyanakkor egy szimfonikus zenekari apparátushoz mérten kisebb és kötetlenebb formáció. A bigband a swingkorszakban élte a fénykorát, de a 21. században is rendkívül népszerű képviselői töltenek meg koncerttermeket. Ez alkalommal Barcza-Horváth József bőgőművész, a Modern Art Orchestra tagja, Farkas Gábor Gábriel énekes és Berdisz Tamás dobos, a Budapest Jazz Orchestra egyik alapító tagja osztotta meg gondolatait és a közös zenéléshez fűződő élményeit a Bebopban. A beszélgetés háziasszonya: Náray Erika

A jazz műfaj és a nagyzenekari gondolkodás metszéspontjában egy hallatlanul izgalmas és a közkedvelt forma áll: ez a big band. Kellően hangos és nagy ahhoz, hogy lehengerlő legyen, ugyanakkor egy szimfonikus zenekari apparátushoz mérten kisebb és kötetlenebb formáció. A bigband a swingkorszakban élte a fénykorát, de a 21. században is rendkívül népszerű képviselői töltenek meg koncerttermeket. Ez alkalommal Barcza-Horváth József bőgőművész, a Modern Art Orchestra tagja, Farkas Gábor Gábriel énekes és Berdisz Tamás dobos, a Budapest Jazz Orchestra egyik alapító tagja osztotta meg gondolatait és a közös zenéléshez fűződő élményeit a Bebopban, Náray Erikának.

Bebop – Zenei producerek
Ez alkalommal annak a kérdésnek járunk utána, hogy ki az a szakember, aki nélkül egészen biztosan nem áll össze egyetlen sláger sem. Ő az a láthatatlan alkotó, aki formálja a hangzást, meghatározza az atmoszférát, és néha mindent felforgat a stúdióban, hogy a dal igazán ütős legyen. Igen, az ő döntésein is múlik, hogy egy ötletből világsláger lesz-e végül. De mit csinál pontosan a producer? A Bebop vendégeitől, iamyanktől (Herold János), azapeettől (Ferencz Péter) és HiBootól (Bakonyi Bálint) most megtudhatjuk! A műsor háziasszonya: Náray Erika.

Előhang – Tan Dun: Tea – a lélek tükre
Milyen út vezetett a közös munkáig a világhírű zeneszerzővel? Mitól bátor Tan Dun operájának története? És hogy kerül bele a tea mindebbe a történetbe? Mai epizódunkban Tan Dun: Tea - a lélek tükre című produkció kapcsán beszél az előadás rendezőjável, Káel Csabával beszélget Hózsa Zsófia. Hallgassátok szeretettel!

Bebop Podcast – Apák és fiúk
Balázs Elemér dobművész és fia, ifj. Balázs Elemér zongoraművész harmonikus apa–fia párost alkotnak a jazzben. De miért szeretnek-e együtt zenélni, és hogyan hatnak egymásra a színpadon és azon kívül? Mit jelent számukra a klasszikus zene vagy a jazz, és mi tartja őket izgalomban a műfaji határokon innen és túl? Arról is szó esik, hogy a famíliát elnézve joggal merül fel a kérdés: törvényszerű-e, hogy egy zenész gyermeke maga is muzsikussá váljon… emellett más izgalmas témák is szóba kerülnek, például hogy létezik-e generációs szakadék a zenében, miből születik az inspiráció, vagy épp az, hogy milyen szerepet játszik a család egy mentálisan megterhelő alkotói életformában. A műsor háziasszonya: Náray Erika. Bebop Podcast – A Gudics ikrek2

Bebop Podcast – A Gudics ikrek
Martin basszusgitáron, Marcell a dobok mögött bontakoztattaki a tehetségét, együtt pedig verhetetlen ritmusszekciót alkotnak. Játékuk egyszerre lehengerlő, feszes és ösztönös, és talán az sem mellékes, hogy már a születésük előtt is rezonáltak a másik rezdüléseire. Ha minden testvérük azenei pályát választotta volna, énekes bátyjukkal akár egy valódi családi zenekar is összeállhatna. Addig azonban, amíg a billentyűs karriert elengedő negyedik Gudics-fivér nem gondolja meg magát, olyan produkciókban bizonyítanak,mint a Finucci Bros’ vagy a Peet Project. Mesélnek arról, honnan indultak, miképpen fordultak a zene felé, mennyiben jelent előnyt vagy épp kihívást a testvéri kötelék a professzionális életükben, de az is kiderül, mivel foglalkoznak a színpadon túl. A Bebop vendégei ezúttal a Gudics ikrek. A műsor háziasszonya: Náray Erika

Előhang – Bach: h-moll mise
Lehet-e a h-moll misét konkrét liturgia alatt eljátszani? Kell-e különleges jelentést tulajdonítani egy fuvolaszólamnak? Előhangunk aktuális epizódjában Hózsa Zsófia ezúttal Fazekas Gergely zenetörténésszel beszélget Bach h-moll miséjének keletkezéstörténetéről, a hatalmas mű szerkezetéről. Hallgassátok szeretettel!

Bebop Podcast – Énekesek a jazzen innen és túl
A jazzéneklés sokak számára külön univerzumnak tűnhet: sajátos hangképzés és technika, improvizáció, és semmihez sem hasonlítható hangulat. De valóban létezik-e külön „jazzhang”, vagy sokkal inkább a szemlélet tesz valakit jazzénekessé? A Bebopban ezúttal három kiváló, nagy nevet szerzett hazai énekes, Micheller Myrtill, Kozma Orsi és László Boldizsár mesél arról, melyikük honnan indult, hogyan kerültek közel a jazzhez, és mi történik, amikor a műfaji határok elmosódnak. Vajon mit tanulhat a jazz a klasszikus zenétől, a poptól vagy épp a soultól? És mit ad egy jazzénekesnek, ha más zenei nyelveken is folyékonyan beszél? Egy epizód a hangról, a stílusrólés a kíváncsi kalandozásról. A műsor háziasszonya: Náray Erika.

Előhang – Daniel Harding és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara
Milyen magyar vonatkozása van Brahms II. (B-dúr) zongoraversenyének? És mi a formai különlegessége? Hogyan függ össze Dvořák VII. szimfóniája ezzel a művel? És hogy találkozott a két zeneszerző? Hózsa Zsófia ezúttal Mácsai János zenetörténésszel beszélgetett Daniel Harding és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara koncertje kapcsán. Hallgassátok szeretettel!

Előhang – Paavo Järvi, Alexandre Kantorow és a Londoni Filharmonikus Zenekar
Előhangunk legújabb epizódjában ezúttal Paavo Järvi, Alexandre Kantorow és a Londoni Filharmonikus Zenekar koncertjéhez kapcsolódóan tudhatjátok meg, hogy miért nem akart versenyművet írni Csajkovszkij zongorára és zenekarra, vagy hogy hogyan köszön vissza az Anyegin a II. zongoraversenyben. De kiderül az is, hova utazott Sibelius, hogy ihletet nyerjen télvíz idején a komponáláshoz. Hallgassátok szeretettel!

Bebop Podcast – Jazzbois
2017-ben a Jazz Showcase színpadán mutatkoztak be, 2023-ban pedig már a Müpa tehetségbörzéjének esti sztárfellépőiként tértek vissza a Kaláka oldalán. Az elmúlt években a műfaj legfontosabb hazai és európai színpadait is meghódították annak ellenére, hogy a nevükben szereplő „jazz” saját bevallásuk szerint is csak részben fedi a valóságot. (És ha már szóba került a név: minden elegáns félrehallás ellenére az nem „dzsesszboá”, hanemhatározottan dzsesszbojz.) A fúziós hangzás és az erős hiphop-hatások mellett szó esik klubos jammelésekről, „fizetett próbákról”, a zeneiparba való betörésről és arról is, mi lehet a legjobb edzőtábor egy feltörekvő zenekarnak.Ezúttal a formáció két tagja, Sági Viktor basszusgitáros és Molnár Bencze billentyűs volt a Bebop vendége. A műsor háziasszonya: Náray Erika.

Előhang – Északi fény – Ensemble Correspondances
Előhang podcastünk aktuális epizódjában Hózsa Zsófia zenetörténész ezúttal az Északi fény – Ensemble Correspondances koncertjéhez kapcsolódóan beszélgetett Tóth Endre zenetörténésszel. Milyen zenéket játszottak az északi uralkodók udvartartásában? Hogyan kell elképzelni Krisztina királynő udvartartásának kulturális életét? És használták-e a királyok a zenét propagandára? Többek között ezekre a kérdésekre is megtalálhatjátok a választ epizódunkban. Hallgassátok szeretettel!

Bebop Podcast – Berki Tamás
Legendás énekes, zeneszerző és szenvedélyes pedagógus.Díjainál és elismeréseinél azonban sokkal többet mond róla, hogy előadóként és mentorként is megszámlálhatatlanul sokakat inspirált, és fordított a jazz sokszínű műfaja felé. Generációk gondolkodását formálta, és mások mellett olyan jelentős előadók pályáját segítette, mint Fábián Juli, Pély Barnabás, Harcsa Veronika, Gájer Bálint, Micheller Myrtill. Ráadásul azon dalszerző-előadóművészek közé tartozik, akik nem csak a szakma, de a közönség elismerését is maximálisankivívták. A Bebop podcast vendége ezúttal Berki Tamás. A műsor háziasszonya: Náray Erika.

Előhang – Kurtág 100
Rendhagyó epizódunkban most a Kurtág György századik születésnapja alkalmából rendezett eseménysorozat apropóján beszélget Hózsa Zsófia Fazekas Gergely zenetörténésszel. Mit jelentenek Kurtág számára a zenetörténeti kapcsolódások? Hogy határozza meg Bach, Beethoven, vagy Bartók a zenéjét? Többek között erről is szó lesz epizódunkban. Hallgassátok szeretettel!

Bebop Podcast – Hangszerészek
A hangszerész és a hangszerkészítő egyszerre kézműves, mérnök és művész: olyan szakember, aki ismeri a hangszerek fizikai működését, az anyagokat és akusztikai törvényszerűségeket, közben pedig rendkívül érzékeny a hangzás legfinomabb árnyalataira is. Amikor megjavít valamit, nem csupán csavarokat húz meg vagy alkatrészeket cserél, hanem egyensúlyt keres a funkció, a forma és hang között. Gyakran nagyon öreg, szebb napokat látott tárgyakkaldolgozik, amelyeknek saját történelme van, és amelyekből a lehető legjobbat csalogatja elő újra. Ez alkalommal Horváth Attila, a Vintage ’52 Hangszervíz vezetője és Müller György zongorakészítő mesélt a hivatásáról. A műsor háziasszonya: Náray Erika.

Bebop Podcast – Borbély Mihály
Egy ilyen tekintélyes – és reményeink szerint még hosszú, termékeny pályát a magáénak tudó – művész esetében végtelenül unalmas volna felsorolni a díjait és elismeréseit. Az ő esetében sokkal fontosabb az a hatás, amelyet a hazai jazzszíntérre gyakorol. Meghatározó alakja ennek a vibráló közegnek, játéka és személyisége hidat képez generációk között, miközben a tehetséggondozás és a tanítás területén is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Saját bevallása szerintszigorú pedagógus, ám ezzel együtt az ország legkedvesebb szaxofonművészének hírében áll, nem mellesleg pedig a közelgő Jazz Showcase zsűrijének állandó tagja. Ez alkalommal Borbély Mihály volt a Bebop vendége. A műsor háziasszonya: Náray Erika.

Bebop Podcast – Jazzklubok
Vérforraló, békebeli vagy éppen avantgárd dallamok, összekoccanó poharak és izzó tekintetek – jazzklubokba járni azért jó, mert ezek a mágikus helyek a félhomályban születő improvizációk otthonai, ahol a zenészek és a közönség közös energiája élteti azt a műfajt, amelyért milliók rajonganak világszerte. Elég csak a legendás Village Vanguardra, aRonnie Scott’sra vagy a Blue Note egyre bővülő hálózatára gondolni. De mi a helyzet Budapesten? Meghívtuk Gőz Lászlót az Opus Jazz Clubból, Schön Györgyöt a Háló Jazz Klubból és Susszer Zoltánt a BJC-ből, hogy ők maguk meséljenek róla. A műsor háziasszonya: Náray Erika

Bebop Podcast – A swing
Az amerikai populáris zene legdominánsabb formája 1935 és 1945 között. Bigband, sok szóló, harsogó rezesek, lüktető ritmus. Ez a swing! 2025. utolsó Bebop Podcast epizódjában a magyar jazzélet három ikonikus alakja érkezett vendégként Náray Erikához: Majsai Gábor, a kétszeres aranylemezes, Emerton díjas előadó, nagyzenekari jazz estek sztárvendége, aki az utóbbi években a swing műfaj nagykövetévé lépett elő, Szalóky Béla jazzharsona-előadóművész rendőr őrnagy, a Készenléti Rendőrség Zenekarának karmestere, a Benkó Dixieland Band tagja, valamint Gayer Ferenc kiváló nagybőgőművész, zenekarvezető. Igazán avatott képviselők járják körül az amerikai jazz egyik legnépszerűbb műfaját, a szvinget (vagy swinget). A műsor háziasszonya: Náray Erika