
Magyar Hang podcastok
Magyar Hang podcast
A Magyar Hang új podcastjai, a Kultúrtáj, a Kompország, a Hangosítunk, az Amerika választ, az Elnöki ügy és a Reptér
Epizódok (651)

Holoda Attila: Putyin blöffölt, nincs veszélyben az energiabiztonságunk – Kompország
A szankcióktól szenvedő Oroszországnak most minden egyes rubel fontos, ezért fel sem merül, hogy valamiféle politikai okból ne szállítsanak földgázt a Tisza-vezette Magyarországnak – erről beszélt Kompország című műsorunk július 17-i adásában Holoda Attila energetikai szakértő, utalva arra, hogy a választás előtt az orosz elnök azt hangoztatta, addig van biztonságban a magyarországi szállítás, ameddig a magyarok bölcsen választanak maguknak vezetőt. Holoda Attila szerint ahogyan Európa legnagyobb része mára le tudott válni az orosz gázról, úgy ez Magyarországnak is sikerülhet; Orbánék szólamai, melyek szerint erre nincs lehetőségünk, egyszerűen nem igazak, bőven van lehetőségünk alternatív útvonalakon beszerezni a földgázt. Most már Magyar Péter kormányának a dolga, hogy a 2027-es határidőkig megszervezze az orosz LNG-ről, illetve vezetékes földgázról való leválást. A műsorban szó esett …
A szankcióktól szenvedő Oroszországnak most minden egyes rubel fontos, ezért fel sem merül, hogy valamiféle politikai okból ne szállítsanak földgázt a Tisza-vezette Magyarországnak – erről beszélt Kompország című műsorunk július 17-i adásában Holoda Attila energetikai szakértő, utalva arra, hogy a választás előtt az orosz elnök azt hangoztatta, addig van biztonságban a magyarországi szállítás, ameddig a magyarok bölcsen választanak maguknak vezetőt. Holoda Attila szerint ahogyan Európa legnagyobb része mára le tudott válni az orosz gázról, úgy ez Magyarországnak is sikerülhet; Orbánék szólamai, melyek szerint erre nincs lehetőségünk, egyszerűen nem igazak, bőven van lehetőségünk alternatív útvonalakon beszerezni a földgázt. Most már Magyar Péter kormányának a dolga, hogy a 2027-es határidőkig megszervezze az orosz LNG-ről, illetve vezetékes földgázról való leválást. A műsorban szó esett arról is, hogy: • Hogyan szegődhet el Szijjártó Péter az általa korábban helyzetbe hozott BYD-hoz? • Miért sültek be a kampányfinisben a Fidesz hamiszászlós műveletei? • Milyen lesz a Tisza-kormány energiapolitikája? • Miért követtek el hatalmas mulasztást Orbánék azzal, hogy tizenöt éven át nem fejlesztették az energiaszektort? Műsorvezető: Szerető Szabolcs György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Daubner Béla: A függőség egyik melegágya, hogy elsekélyesedtek a közösségek – Mindenki függő
A függőségek mibenlétéről és terápiás módszereiről beszélgettünk dr. Daubner Bélával. A szinte legendás belgyógyász-pszichiáter-addiktológus exkluzív interjút adott a Magyar Hangnak. Dr. Daubner Béla elmondta, a trauma kifejezés manapság szinte divattá vált, ám nem a traumát, hanem a trauma következtében kialakult személyiségproblémát, személyiségszintű elakadásokat kell gyógyítani. A tudós hangsúlyozza, nemcsak a trauma, hanem a sérült személyiség is a szenvedélybetegségek célkeresztjében van. György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3]
A függőségek mibenlétéről és terápiás módszereiről beszélgettünk dr. Daubner Bélával. A szinte legendás belgyógyász-pszichiáter-addiktológus exkluzív interjút adott a Magyar Hangnak. Dr. Daubner Béla elmondta, a trauma kifejezés manapság szinte divattá vált, ám nem a traumát, hanem a trauma következtében kialakult személyiségproblémát, személyiségszintű elakadásokat kell gyógyítani. A tudós hangsúlyozza, nemcsak a trauma, hanem a sérült személyiség is a szenvedélybetegségek célkeresztjében van. György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Stumpf András: Orbánnak már nem volt mozgástere a hatalom megtartásához – Kompország
A Tisza Párt választási győzelmének mértéke olyan egyértelmű volt, hogy a Fidesz számára már nem maradt valódi mozgástér a hatalom megtartására – erről beszélt Kompország című műsorunk július 10-i adásában Stumpf András, a Válasz Online újságírója. Szerinte a kormánypárt attól is tarthatott, hogy egy esetleges ellenállás tömegtüntetésekhez vezetett volna, ugyanakkor az utolsó pillanatokban még történtek olyan lépések és ügyek, amelyek utólag különös megvilágításba kerültek. Ilyen például a Szerbiában talált robbanóanyagok esete. A műsorban szó esett arról is, hogy: • Miért nem ment el a Fidesz a végsőkig egyes korlátozó intézkedésekben? • Milyen belső fékek működhettek a kormányzaton belül? • Miért maradhatott el több, korábban belengetett szigorítás? • Szükség van-e egyáltalán közmédiára? Műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Csécsi László György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet…
A Tisza Párt választási győzelmének mértéke olyan egyértelmű volt, hogy a Fidesz számára már nem maradt valódi mozgástér a hatalom megtartására – erről beszélt Kompország című műsorunk július 10-i adásában Stumpf András, a Válasz Online újságírója. Szerinte a kormánypárt attól is tarthatott, hogy egy esetleges ellenállás tömegtüntetésekhez vezetett volna, ugyanakkor az utolsó pillanatokban még történtek olyan lépések és ügyek, amelyek utólag különös megvilágításba kerültek. Ilyen például a Szerbiában talált robbanóanyagok esete. A műsorban szó esett arról is, hogy: • Miért nem ment el a Fidesz a végsőkig egyes korlátozó intézkedésekben? • Milyen belső fékek működhettek a kormányzaton belül? • Miért maradhatott el több, korábban belengetett szigorítás? • Szükség van-e egyáltalán közmédiára? Műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Csécsi László György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Gulyás elárulta Orbánt – Célegyenes
Sulyok Tamás elmozdítása és az alaptörvény módosítása meghatározza ezeket a napokat, így a július 13-án délután rögzített műsort is ezzel kezdtük. Ehhez kapcsolódott, hogy miért mondott le Gulyás Gergely? És mit tudott erről Orbán Viktor? Aki amúgy önkényt kiált, de elmegy focimeccset nézni. Mit üzen a közmédia elsötétítése, és mi várható ezek után? Ez is kiderül a műsorból, ahogyan az is, hogy mit árulnak el a Fideszről a most zajló folyamatok. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Dévényi István vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak arra a háromra, amelyet a legérdekesebbnek tartanak. Keressék voksolásunkat minden hétfőn kora reggeltől a Hang.hu oldalon! György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2]
Sulyok Tamás elmozdítása és az alaptörvény módosítása meghatározza ezeket a napokat, így a július 13-án délután rögzített műsort is ezzel kezdtük. Ehhez kapcsolódott, hogy miért mondott le Gulyás Gergely? És mit tudott erről Orbán Viktor? Aki amúgy önkényt kiált, de elmegy focimeccset nézni. Mit üzen a közmédia elsötétítése, és mi várható ezek után? Ez is kiderül a műsorból, ahogyan az is, hogy mit árulnak el a Fideszről a most zajló folyamatok. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Dévényi István vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak arra a háromra, amelyet a legérdekesebbnek tartanak. Keressék voksolásunkat minden hétfőn kora reggeltől a Hang.hu oldalon! György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Hiba volt Orbán Viktortól, hogy nem ment el a tüntetésükre? – Hangosítunk
Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Hutter Mariannával beszélgetünk – aki Hodász Andrással készítette a címlapos interjút a legfrissebb Magyar Hangba –, a műsorvezető Katona Mariann. – Miért érdemes megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot? – Mire volt jó, ami Szakács Istvánnal történt? Hogyan lehet elkerülni, hogy boszorkányüldözés legyen az igazságtételből? – Mit várhatunk az alkotmányozástól? – Hiba volt Orbán Viktortól, hogy nem ment el a tüntetésükre? – Hűti vagy fűti az indulatokat az, ami a parlamentben zajlik? – Van félnivalója Karácsony Gergelynek a Tisza-kormány idején? Legfrissebb lapszámunk teljes tartalomjegyzékét itt találja: 👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 3] Nézzen körül webshopunkban…
Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Hutter Mariannával beszélgetünk – aki Hodász Andrással készítette a címlapos interjút a legfrissebb Magyar Hangba –, a műsorvezető Katona Mariann. – Miért érdemes megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot? – Mire volt jó, ami Szakács Istvánnal történt? Hogyan lehet elkerülni, hogy boszorkányüldözés legyen az igazságtételből? – Mit várhatunk az alkotmányozástól? – Hiba volt Orbán Viktortól, hogy nem ment el a tüntetésükre? – Hűti vagy fűti az indulatokat az, ami a parlamentben zajlik? – Van félnivalója Karácsony Gergelynek a Tisza-kormány idején? Legfrissebb lapszámunk teljes tartalomjegyzékét itt találja: 👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 3] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 4] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 5] Támogatás: Donably: 👉 [Link 6] Paypal: 👉 [Link 7] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Színészbántalmazások: teljes megújulására van szükség
Verbális bántalmazás, szexuális visszaélés és tettlegesség. Ezek nem egy Netflix-sorozat botrányos hívószavai, hanem a magyar színházi szakma visszaélései. Időről-időre felröppennek a hírek olyan bántalmazásokról, amelyeket színidirektorok, rendezők vagy éppen oktatók követtek el művészekkel szemben, de eddig érdemben alig történt változás. Hogyan lehetséges ez, miért nem taszítja ki a teátrumi szakma a bántalmazókat, miként válhatnak prédává a művészek, és mi lehetne a megnyugtató megoldás? Minderre négy olyan ismert színművész válaszol, akik maguk is átéltek szisztematikus bántalmazásukat a szakmán belül. A Magyar Hang június 23-án megjelent exkluzív beszélgetésének vendége Gregor Bernadett, Marjai Virág, Szalay Kriszta és Czakó Ádám. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit. György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a …
Verbális bántalmazás, szexuális visszaélés és tettlegesség. Ezek nem egy Netflix-sorozat botrányos hívószavai, hanem a magyar színházi szakma visszaélései. Időről-időre felröppennek a hírek olyan bántalmazásokról, amelyeket színidirektorok, rendezők vagy éppen oktatók követtek el művészekkel szemben, de eddig érdemben alig történt változás. Hogyan lehetséges ez, miért nem taszítja ki a teátrumi szakma a bántalmazókat, miként válhatnak prédává a művészek, és mi lehetne a megnyugtató megoldás? Minderre négy olyan ismert színművész válaszol, akik maguk is átéltek szisztematikus bántalmazásukat a szakmán belül. A Magyar Hang június 23-án megjelent exkluzív beszélgetésének vendége Gregor Bernadett, Marjai Virág, Szalay Kriszta és Czakó Ádám. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit. György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

A színésznő, aki kertépítőként és házfelújítási mesterként dolgozik – Kerekes Viktória a Szendvicsgenerációban
Ritkán ad interjút az ismert színésznő, Kerekes Viktória, pedig van miről beszélnie. Az Örkény Színház művésze jó ideje saját vállalkozást alapított, kertépítőként és házfelújítási mesterként dolgozik, a két keze munkájával tartja fenn a családját. Mégis, úgy érzi, boldogabb mint valaha, mert minden tekintetben elérte a szabadságot. Már nem dirigálnak neki se igazgatók, és felszabadult, hogy lerázta magáról az ország a diktátort. Úgy fogalmaz, mi vagyunk az igazi szendvicsgeneráció, hiszen ez a generáció már két rendszerváltozást is átélt.Üröm az örömben azonban, hogy Viki világ életében tiszta szívből támogatta a Kutyapártot, most pedig szerinte tudatosan aknázták alá szeretett pártját. Mégis, a művésznő optimista, bízik a kutyák megújulásában. Az pedig a meggyőződése, hogy helye lenne ennek a pártnak a magyar Országgyűlésben.A műsorvezető: Beszterczey Judit. György Zsombor szocioregény…
Ritkán ad interjút az ismert színésznő, Kerekes Viktória, pedig van miről beszélnie. Az Örkény Színház művésze jó ideje saját vállalkozást alapított, kertépítőként és házfelújítási mesterként dolgozik, a két keze munkájával tartja fenn a családját. Mégis, úgy érzi, boldogabb mint valaha, mert minden tekintetben elérte a szabadságot. Már nem dirigálnak neki se igazgatók, és felszabadult, hogy lerázta magáról az ország a diktátort. Úgy fogalmaz, mi vagyunk az igazi szendvicsgeneráció, hiszen ez a generáció már két rendszerváltozást is átélt.Üröm az örömben azonban, hogy Viki világ életében tiszta szívből támogatta a Kutyapártot, most pedig szerinte tudatosan aknázták alá szeretett pártját. Mégis, a művésznő optimista, bízik a kutyák megújulásában. Az pedig a meggyőződése, hogy helye lenne ennek a pártnak a magyar Országgyűlésben.A műsorvezető: Beszterczey Judit. György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Csoszó Gabriella: Van képetek hozzá, résekből előbújó, „mindig demokraták”? – Szendvicsgeneráció
Az ország egyik legismertebb fotográfusa Csoszó Gabriella, aki az elmúlt 16 év összes tüntetését dokumentálta. Az aktivistát mindig a gyengék és az elesettek sorsa érdekelte. A tüntetők mellett hajléktalan aktivistákat és kilakoltatott személyeket fotózott. A fantasztikus fotós komoly és érzékeny állásfoglalását az elmúlt 16 év testközeli tapasztalatairól a Szendvicsgeneráció podcastban hallhatják. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4]
Az ország egyik legismertebb fotográfusa Csoszó Gabriella, aki az elmúlt 16 év összes tüntetését dokumentálta. Az aktivistát mindig a gyengék és az elesettek sorsa érdekelte. A tüntetők mellett hajléktalan aktivistákat és kilakoltatott személyeket fotózott. A fantasztikus fotós komoly és érzékeny állásfoglalását az elmúlt 16 év testközeli tapasztalatairól a Szendvicsgeneráció podcastban hallhatják. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Tüntessen együtt Orbán Viktorral a jogállamért – Célegyenes
Áder János is beszállt az alaptörvény-vitába, a Fidesz pedig tüntetést szervez Sulyok Tamás mellett – meghatározza ezeket a napokat ez a téma, így a július 6-i műsort is ezzel kezdtük. Mi az érdeke Ádernek? És miért tüntet a volt a kormánypárt? Elmondták a véleményüket vendégeink. Ahogyan arról is, hogy mit várhatunk Hajdu Jánostól, aki azután, hogy meggyanúsították az aranykonvoj ügyében, a Fidesz biztonsági igazgatója lett. Ki kihez lojális? Ez is kiderül a műsorból, ahogyan az is, hogy mi a helyzet a közmédia új vezetőivel. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Dull Szabolcs vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak arra a háromra, amelyet a legérdekesebbnek tartanak. Keressék voksolásunkat minden hétfőn kora reggeltől a Hang.hu oldalon! György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható:…
Áder János is beszállt az alaptörvény-vitába, a Fidesz pedig tüntetést szervez Sulyok Tamás mellett – meghatározza ezeket a napokat ez a téma, így a július 6-i műsort is ezzel kezdtük. Mi az érdeke Ádernek? És miért tüntet a volt a kormánypárt? Elmondták a véleményüket vendégeink. Ahogyan arról is, hogy mit várhatunk Hajdu Jánostól, aki azután, hogy meggyanúsították az aranykonvoj ügyében, a Fidesz biztonsági igazgatója lett. Ki kihez lojális? Ez is kiderül a műsorból, ahogyan az is, hogy mi a helyzet a közmédia új vezetőivel. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Dull Szabolcs vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak arra a háromra, amelyet a legérdekesebbnek tartanak. Keressék voksolásunkat minden hétfőn kora reggeltől a Hang.hu oldalon! György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Dévényi István: A megújuló Pesti Srácok majd leírja, hogy Orbán Viktor a felelős? – Kultúrtáj
A Fidesznek szerintem vége. Olyan dilemmába lavírozták magukat, aminek nincs megoldása – mondja Dévényi István. A Magyar Hang munkatársa szerint a bukott kormánypártnak az egykori miniszterelnökkel semmi esélye a megújulásra, pedig még ki sem derültek a zűrös ügyek. – Mi lett volna, ha a Fidesz nyeri a választást? – Mi marad a Fideszből Orbán Viktorral, és mi lenne a párttal nélküle? – A fideszes propaganda „megújulása”: ki ad pénzt arra, hogy Orbán Viktort kritizálják? – Milyen lesz az új közmédia? – Papp Dániel, az „opportunista és gyáva végrehajtó” – „Nem leszek népszerű ezzel”: bűnösök vagy áldozatok a fideszes médiában dolgozók? – „Orbán Balázs mohósága”: mit kezdjen a Mandinerrel Ruff Bálint? – Nem csak az aranykonvoj ér el Orbán Viktorig: már a Fideszben is a volt kormányfő ügyeiről György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] M…
A Fidesznek szerintem vége. Olyan dilemmába lavírozták magukat, aminek nincs megoldása – mondja Dévényi István. A Magyar Hang munkatársa szerint a bukott kormánypártnak az egykori miniszterelnökkel semmi esélye a megújulásra, pedig még ki sem derültek a zűrös ügyek. – Mi lett volna, ha a Fidesz nyeri a választást? – Mi marad a Fideszből Orbán Viktorral, és mi lenne a párttal nélküle? – A fideszes propaganda „megújulása”: ki ad pénzt arra, hogy Orbán Viktort kritizálják? – Milyen lesz az új közmédia? – Papp Dániel, az „opportunista és gyáva végrehajtó” – „Nem leszek népszerű ezzel”: bűnösök vagy áldozatok a fideszes médiában dolgozók? – „Orbán Balázs mohósága”: mit kezdjen a Mandinerrel Ruff Bálint? – Nem csak az aranykonvoj ér el Orbán Viktorig: már a Fideszben is a volt kormányfő ügyeiről György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 4] Támogatás: Donably: 👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Hajdu Jánosnak így még nehezebb lesz Orbán Viktorra vallani – Hangosítunk
Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Lakner Dáviddal beszélgetünk – aki Dull Szabolccsal is készített interjút a legfrissebb Magyar Hangba –, a műsorvezető Katona Mariann. – Miért érdemes megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot? – Árthat a Tisza-kormánynak a költségvetés örökölt helyzete? – Történt változás a társadalmi hangulatban, mióta megtörtént a kormányváltás? – Elér Orbán Viktorig az aranykonvoj, Hankó Balázsig az NKA-botrány? – Milyen változás látszik a kultúrpolitikában? Hová tűnt Rákay Philip? Legfrissebb lapszámunk teljes tartalomjegyzékét itt találja: 👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 3] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 4]
Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Lakner Dáviddal beszélgetünk – aki Dull Szabolccsal is készített interjút a legfrissebb Magyar Hangba –, a műsorvezető Katona Mariann. – Miért érdemes megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot? – Árthat a Tisza-kormánynak a költségvetés örökölt helyzete? – Történt változás a társadalmi hangulatban, mióta megtörtént a kormányváltás? – Elér Orbán Viktorig az aranykonvoj, Hankó Balázsig az NKA-botrány? – Milyen változás látszik a kultúrpolitikában? Hová tűnt Rákay Philip? Legfrissebb lapszámunk teljes tartalomjegyzékét itt találja: 👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 3] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 4] Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 [Link 5] Támogatás: Donably: 👉 [Link 6] Paypal: 👉 [Link 7] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

György Zsombor: Bayer Zsoltnak sokat kellene dolgozni kevés pénzért, de ez büdös neki – Kultúrtáj
Elzárták a pénzcsapot a propagandánál, és már másnap arról beszéltek, hogy végük van, megszűnnek. Ezzel ők is nyíltan beismerték, amit mindannyian tudtunk, hogy az állam csecsén lógtak eddig. Normális dolog, hogy az adóforintjainkból tartottak fenn szerkesztőségeket, amik ellenünk hergeltek? – teszi fel a kérdést a Kultúrtájban György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, akit új könyve, egyben első regénye, a valós eseményeket feldolgozó Társbérlet megjelenése kapcsán kérdeztünk. A történetben két tragikus haláleset feltárásán keresztül ismerhetjük meg az 1970-es, illetve a 2000-es évek Magyarországát: a Kádár-rendszer és az első Orbán-kormány időszaka pedig bőven ad lehetőséget számunka, hogy észrevegyük a párhuzamokat, mert a lényeg nem sokat változik. És ez igaz a NER propagandájára is. A műsorban szóba kerül az is, hogy: • Miért rontott be a valódi Magyar Nemzet konferenciájára Hut…
Elzárták a pénzcsapot a propagandánál, és már másnap arról beszéltek, hogy végük van, megszűnnek. Ezzel ők is nyíltan beismerték, amit mindannyian tudtunk, hogy az állam csecsén lógtak eddig. Normális dolog, hogy az adóforintjainkból tartottak fenn szerkesztőségeket, amik ellenünk hergeltek? – teszi fel a kérdést a Kultúrtájban György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, akit új könyve, egyben első regénye, a valós eseményeket feldolgozó Társbérlet megjelenése kapcsán kérdeztünk. A történetben két tragikus haláleset feltárásán keresztül ismerhetjük meg az 1970-es, illetve a 2000-es évek Magyarországát: a Kádár-rendszer és az első Orbán-kormány időszaka pedig bőven ad lehetőséget számunka, hogy észrevegyük a párhuzamokat, mert a lényeg nem sokat változik. És ez igaz a NER propagandájára is. A műsorban szóba kerül az is, hogy: • Miért rontott be a valódi Magyar Nemzet konferenciájára Huth Gergely? • Eltartják-e az olvasók a fideszes propagandát? • Mi a célja Magyar Péternek a Mandinerrel? • Miért lehetett szabadabb a kormánysajtó 1970-es években, mint ötven évvel később? • Milyen múltbeli tragédiákat dolgoz fel a Társbérlet? • Miért este tíz és hajnali kettő között született a könyv? • Hogyan jutott be a Gázai övezetbe egy taxival? Szerkesztő, műsorvezető: Ficsor Benedek. György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] Támogatás: Donably: [Link 5] Paypal: [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Kaiser Ferenc: Magyarországnak nem kell eljátszania, hogy világpolitikai tényező – Kompország
A magyar választási eredmény új diplomáciai lehetőségeket nyithat Magyarország előtt – erről is beszélt Kompország című műsorunk június 30-i adásában Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő. Úgy vélte, elsősorban az Európai Unió felé javulhatnak a kapcsolatok, de más téren sem szűkül jelentősen a mozgástér. A visegrádi együttműködés viszont új lendületet kaphat. Magyarország ettől nem lesz világpolitikai tényező, de nem is kell úgy tennie, mintha az lenne. A műsorban szó esett arról is, hogy miért Kína lehet a jelenlegi világpolitikai helyzet egyik nyertese, milyen eredményt ért el valójában az Egyesült Államok Iránnal szemben, milyen feltételekkel érhet véget az orosz–ukrán háború, valamint arról is, ki követheti Vlagyimir Putyint az orosz elnöki székben. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, má…
A magyar választási eredmény új diplomáciai lehetőségeket nyithat Magyarország előtt – erről is beszélt Kompország című műsorunk június 30-i adásában Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő. Úgy vélte, elsősorban az Európai Unió felé javulhatnak a kapcsolatok, de más téren sem szűkül jelentősen a mozgástér. A visegrádi együttműködés viszont új lendületet kaphat. Magyarország ettől nem lesz világpolitikai tényező, de nem is kell úgy tennie, mintha az lenne. A műsorban szó esett arról is, hogy miért Kína lehet a jelenlegi világpolitikai helyzet egyik nyertese, milyen eredményt ért el valójában az Egyesült Államok Iránnal szemben, milyen feltételekkel érhet véget az orosz–ukrán háború, valamint arról is, ki követheti Vlagyimir Putyint az orosz elnöki székben. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] Támogatás: Donably:👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Elküldtek a színművészetiről, mert nem tettem meg valamit egy nagykutyának – Mindenki függő
Czerovszky Heni a legismertebb hang és énekes volt a '90-es évek és a millennium korszakában. Igaz, sokszor – pénzért – kölcsönadta a hangját tátogó cicababákbak is a színpadon. Énekelt Charlie-val, Sziámival, vokálozott Koncz Zsuzsa mögött, és még Stingre is nagy hatást gyakorolt. De aztán jött egy balul elsült tévés énekverseny, idegösszeomlás, és sok-sok alkohol. Heni jó ideje visszavonult a rivaldafényből, és remetei életmódot folytat Szatmárcsekén. Mindent a gyógyulásra tett fel, és arra, hogy már három éve józan. De vajon halljuk még mi, rajongók énekelni ezt a fantasztikus művészt? Talán a Mindenki Függő podcastból kiderül. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül we…
Czerovszky Heni a legismertebb hang és énekes volt a '90-es évek és a millennium korszakában. Igaz, sokszor – pénzért – kölcsönadta a hangját tátogó cicababákbak is a színpadon. Énekelt Charlie-val, Sziámival, vokálozott Koncz Zsuzsa mögött, és még Stingre is nagy hatást gyakorolt. De aztán jött egy balul elsült tévés énekverseny, idegösszeomlás, és sok-sok alkohol. Heni jó ideje visszavonult a rivaldafényből, és remetei életmódot folytat Szatmárcsekén. Mindent a gyógyulásra tett fel, és arra, hogy már három éve józan. De vajon halljuk még mi, rajongók énekelni ezt a fantasztikus művészt? Talán a Mindenki Függő podcastból kiderül. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] Támogatás: Donably:👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Börtönbe viheti Orbán Viktort az aranykonvoj? – Célegyenes
Milyen szintig érhet el az aranykonvoj ügye? – erre a témára szavaztak legtöbben, erre voltak olvasóink leginkább kíváncsiak, így a műsort is ezzel kezdtük. (A felvételt azt megelőzően rögzítettük, hogy kiderült: Hajdu Jánost, a TEK korábbi főigazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki.) Az Alaptörvény-módosítással folytattuk, elegáns-e a Sulyok Tamás elmozdítását célzó javaslat és mi legyen a képviselői mandátumhossz korlátozásával? Ez is kiderül a műsorból, ahogyan az is, hogy mit gondolnak vendégeink az NKA-botrány legújabb fejleményeiről és vajon mi köze mindennek Orbán Viktorhoz. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Pankotai Lili vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak róluk. Keressék voksolásunkat minden hétfőn kora reggeltől a Hang.hu oldalon! Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 http…
Milyen szintig érhet el az aranykonvoj ügye? – erre a témára szavaztak legtöbben, erre voltak olvasóink leginkább kíváncsiak, így a műsort is ezzel kezdtük. (A felvételt azt megelőzően rögzítettük, hogy kiderült: Hajdu Jánost, a TEK korábbi főigazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki.) Az Alaptörvény-módosítással folytattuk, elegáns-e a Sulyok Tamás elmozdítását célzó javaslat és mi legyen a képviselői mandátumhossz korlátozásával? Ez is kiderül a műsorból, ahogyan az is, hogy mit gondolnak vendégeink az NKA-botrány legújabb fejleményeiről és vajon mi köze mindennek Orbán Viktorhoz. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Pankotai Lili vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak róluk. Keressék voksolásunkat minden hétfőn kora reggeltől a Hang.hu oldalon! Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] Támogatás: Donably:👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Molnár Gusztáv: Szeretném magamhoz ölelni a nagyfiamat! – Mindenki függő
Molnár Gusztáv interjújával debütált a Mindenki Függő podcast a Magyar Hangon, 2024-ben. A hatalmas vihart kavart, drámai beszélgetés óta sok víz lefolyt a Dunán – szerencsére. S ha létezik happy end, akkor a színművészé mindenképpen annak nevezhető. Molnár Gusztáv immár tartós józanságban éli dolgos hétköznapjait, megnősült, és egy kisbaba büszke édesapja. Tavaly megnyerte a Sztárboxot, kiépítette új egzisztenciáját, sőt, ma már mentálhigiénét tanul az egyik fővárosi egyetemen. Mondhatni, teljessé vált az élete a felépülése során, de ez így mégsem lenne igaz. Nagyfiával ugyanis még mindig nem tudta felvenni a kapcsolatot, egymást követik a jogi procedúrák, holott az volna minden vágya, hogy végre magához ölelhesse a 13 éves gyermekét is. Molnár Gusztáv most visszatért a Mindenki Függő podcastba. A május 24-i adás. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1]
Molnár Gusztáv interjújával debütált a Mindenki Függő podcast a Magyar Hangon, 2024-ben. A hatalmas vihart kavart, drámai beszélgetés óta sok víz lefolyt a Dunán – szerencsére. S ha létezik happy end, akkor a színművészé mindenképpen annak nevezhető. Molnár Gusztáv immár tartós józanságban éli dolgos hétköznapjait, megnősült, és egy kisbaba büszke édesapja. Tavaly megnyerte a Sztárboxot, kiépítette új egzisztenciáját, sőt, ma már mentálhigiénét tanul az egyik fővárosi egyetemen. Mondhatni, teljessé vált az élete a felépülése során, de ez így mégsem lenne igaz. Nagyfiával ugyanis még mindig nem tudta felvenni a kapcsolatot, egymást követik a jogi procedúrák, holott az volna minden vágya, hogy végre magához ölelhesse a 13 éves gyermekét is. Molnár Gusztáv most visszatért a Mindenki Függő podcastba. A május 24-i adás. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] Támogatás: Donably:👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Fideszesek is a rácsok mögött látnák Orbán Viktort? – Hangosítunk
Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Ficsor Benedekkel beszélgetünk – aki több cikket is írt a legfrissebb Magyar Hangba –, a műsorvezető Katona Mariann. – Miért érdemes megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot? – Orbán Viktor bosszút áll a propagandistáin? Miről árulkodik, hogy a rendszer most így összeomlik? – Ki és mit tudhatott a botránnyá dagadó NKA-támogatásokról? – Meddig kell viselniük a Fidesz mellett kiállt művészeknek a bélyeget magukon? – Hogyan érhet el az aranykonvoj ügye Orbán Viktorig? – Marabu karikatúráit sokan ismerik, de mit lehet tudni róla? Legfrissebb lapszámunk teljes tartalomjegyzékét itt találja: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 3] Nézzen körül webshopunkban, …
Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Ficsor Benedekkel beszélgetünk – aki több cikket is írt a legfrissebb Magyar Hangba –, a műsorvezető Katona Mariann. – Miért érdemes megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot? – Orbán Viktor bosszút áll a propagandistáin? Miről árulkodik, hogy a rendszer most így összeomlik? – Ki és mit tudhatott a botránnyá dagadó NKA-támogatásokról? – Meddig kell viselniük a Fidesz mellett kiállt művészeknek a bélyeget magukon? – Hogyan érhet el az aranykonvoj ügye Orbán Viktorig? – Marabu karikatúráit sokan ismerik, de mit lehet tudni róla? Legfrissebb lapszámunk teljes tartalomjegyzékét itt találja: 👉 [Link 1] Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 2] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 3] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 4] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 5] ❗️Kérjük, járuljon hozzá a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához! Donably:👉 [Link 6] Paypal: 👉 [Link 7] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Lotfi Begi: 500 napja a józanság útján – Mindenki függő
Rendkívül keveset oszt meg a magánéletéről a perzsa származású DJ Lotfi Begi. Az pontosan ismert, hogy fanatikus Fradi-drukker, példás családapa, aki imád boxkesztyűt húzni, és azt se rejtette véka alá, hogy a jobboldallal szimpatizál. Nagyon megdöbbentette a rajongóit, amikor Begi "coming-outolt", és elárulta, hogy számolja a józan napjainak számát. Május 10-i adásunk idején éppen másfél éve tiszta és kiegyensúlyozott. Stúdiónkban vendégül láttuk a DJ addiktológiai segítőjét, Krisztu Gábort is, aki ugyancsak megjárta a hadak útját. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 …
Rendkívül keveset oszt meg a magánéletéről a perzsa származású DJ Lotfi Begi. Az pontosan ismert, hogy fanatikus Fradi-drukker, példás családapa, aki imád boxkesztyűt húzni, és azt se rejtette véka alá, hogy a jobboldallal szimpatizál. Nagyon megdöbbentette a rajongóit, amikor Begi "coming-outolt", és elárulta, hogy számolja a józan napjainak számát. Május 10-i adásunk idején éppen másfél éve tiszta és kiegyensúlyozott. Stúdiónkban vendégül láttuk a DJ addiktológiai segítőjét, Krisztu Gábort is, aki ugyancsak megjárta a hadak útját. Szerkesztő-műsorvezető: Beszterczey Judit Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] ❗️Kérjük, járuljon hozzá a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához! Donably:👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Ágh Attila – A Fidesz szét fog morzsolódni – Kompország
Ha a Tisza-kormány valódi mozgásteret akar szerezni a belpolitikában, akkor a Fidesz bábjait el kell távolítania a pozícióikból – jelentette ki Kompország című műsorunk június 19-i adásában Ágh Attila politológus. Szerinte ehhez elkerülhetetlen a konfrontáció azokkal, akik az elmúlt másfél évtizedben a politikai lojalitás révén kerültek kulcspozíciókba. Arról is beszélt, hogy a magyar politikai élet erodálódott az elmúlt 16 évben. A műsorban szó esett arról is, hogy: • Mi várható a következő négy évben? • Melyek az új kormány legfontosabb feladatai? • Mi lesz a Fidesz sorsa, ha továbbra is a megkezdett úton halad? • Kik számára szolgálhat példával a magyar fordulat? • Miért áll érdekében az Európai Uniónak a Tisza-kormány sikere? Műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Csécsi László Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, …
Ha a Tisza-kormány valódi mozgásteret akar szerezni a belpolitikában, akkor a Fidesz bábjait el kell távolítania a pozícióikból – jelentette ki Kompország című műsorunk június 19-i adásában Ágh Attila politológus. Szerinte ehhez elkerülhetetlen a konfrontáció azokkal, akik az elmúlt másfél évtizedben a politikai lojalitás révén kerültek kulcspozíciókba. Arról is beszélt, hogy a magyar politikai élet erodálódott az elmúlt 16 évben. A műsorban szó esett arról is, hogy: • Mi várható a következő négy évben? • Melyek az új kormány legfontosabb feladatai? • Mi lesz a Fidesz sorsa, ha továbbra is a megkezdett úton halad? • Kik számára szolgálhat példával a magyar fordulat? • Miért áll érdekében az Európai Uniónak a Tisza-kormány sikere? Műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Csécsi László Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] ❗️Kérjük, járuljon hozzá a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához! Donably:👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120

Orbán a politikai eszkortfiú – Célegyenes
Tisztítótűz és Sulyok Tamás elmozdítását is jelentő Alaptörvény-módosítás – Magyar Péter hétfőn délután jelentette be terveiket a parlamentben, hétfő esti műsorunkban pedig már reagáltunk is rá. Már csak azért is, hiszen Önöket ez a téma érdekelte leginkább a szavazásunk szerint. Egy sokkal érzékenyebb kérdés volt a második: újra napirenden „Zsolti bácsi” ügye, ezúttal Pócs János hozta elő. De mi ennek a célja? Erről is beszéltek vendégeink, ahogy a köztársasági elnök igyekezetéről is, hogy maradjon a posztján. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Albert Enikő, a Magyar Hang újságírója vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak arra a háromra, amelyet a legérdekesebbnek tartanak. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvás…
Tisztítótűz és Sulyok Tamás elmozdítását is jelentő Alaptörvény-módosítás – Magyar Péter hétfőn délután jelentette be terveiket a parlamentben, hétfő esti műsorunkban pedig már reagáltunk is rá. Már csak azért is, hiszen Önöket ez a téma érdekelte leginkább a szavazásunk szerint. Egy sokkal érzékenyebb kérdés volt a második: újra napirenden „Zsolti bácsi” ügye, ezúttal Pócs János hozta elő. De mi ennek a célja? Erről is beszéltek vendégeink, ahogy a köztársasági elnök igyekezetéről is, hogy maradjon a posztján. Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Albert Enikő, a Magyar Hang újságírója vitatta meg mindezeket. A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek! Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak arra a háromra, amelyet a legérdekesebbnek tartanak. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉 [Link 1] György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 [Link 2] Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 [Link 3] Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 [Link 4] ❗️Kérjük, járuljon hozzá a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához! Donably:👉 [Link 5] Paypal: 👉 [Link 6] Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120