Erdély FM
Erdély FM
Az Erdély FM rádió podcast csatornája
Epizódok (604)

Mesterkurzus és verseny: mozgalmas nyár vár a néptáncosokra
Ezen a hétvégén érkezik az Erdélyi Néptánc Akadémia Mesterkurzusa, augusztus végén pedig ismét a legjobb táncosok mérik össze tudásukat a XI. Erdélyi Legényes- és Verbunkversenyen, a Marosvásárhelyi Forgatag részeként. Hogy kiket várnak ezekre az eseményekre, milyen élményekkel és kihívásokkal készülnek a résztvevők, valamint miért olyan különleges a legényes világa, arról a Naplopó vendége, Varró Huba, a marosvásárhelyi Boróka Néptáncegyüttes alapító vezetője mesélt.

Szombaton indul a City in the Park nyári programsorozat
Marosvásárhely egyik legszebb zöldövezete ezen a hétvégén új szerepet kap. Szombaton elrajtol a City in the Park, ahol a természet, a kultúra és a közösségi élmények találkoznak. Lesznek családi programok, workshopok, gyerekfoglalkozások, szabadtéri mozi és még sok más, ráadásul minden ingyenesen. Hogyan született meg az ötlet, miért éppen a Cserealja park lett a helyszín, és milyen programokkal készülnek a szervezők a nyár folyamán? Erről beszélgettünk a Naplopó vendégeivel, Németh Szabolcs Előd kollégánkkal és Bota Trombitás Melindával.

Lassíts, kapcsolódj, töltődj fel!
A hétvégén első alkalommal nyitja meg kapuit Marosvásárhelyen az Everness Erdély, amely három napon át várja mindazokat, akik szeretnének kiszakadni a hétköznapok rohanásából, feltöltődni, új emberekkel találkozni, vagy egyszerűen csak időt szánni önmagukra. A RádióAktív vendégei Simon Emőke, az Everness Erdély főszervezője és Bokor Barna színművész voltak. Velük beszélgettünk arról, mitől különleges az első erdélyi Everness, milyen élmények várják a látogatókat, hogyan született meg a fesztivál, és miért vágyunk egyre inkább arra, hogy ne csak kikapcsolódjunk, hanem valóban kapcsolódjunk is, önmagunkhoz és egymáshoz.

Bottega-ízvilág: elegancia néhány falatban
Az aperitivo nem csupán egy étkezés előtti pillanat, hanem egy hangulat, amelyet a gondosan összeválogatott falatok teremtenek meg. A Bottega kínálatában a karakteres alapanyagok és a letisztult ízek találkoznak: libamáj hagymalekvárral, padlizsánkrém kovászos kenyérrel vagy kacsacarpaccio körtével. Mind olyan párosítások, amelyek egyszerre elegánsak és könnyen befogadhatók. Zsigmond István megmutatta nekünk, hogyan lehet néhány minőségi hozzávalóból kifinomult, mégis közvetlen vendégváró hangulatot varázsolni.

Nyári saláták, nem csak diétázóknak
A saláták nyáron nem csupán könnyű fogások, hanem ízekben gazdag, tartalmas ételek is lehetnek. Paradicsom-carpaccio telemeával, Prosciutto Frutta, céklás-bresaolás saláta vagy bulgur burratával, néhány izgalmas ötlet, amelyek bizonyítják, hogy egy saláta is lehet teljes értékű, változatos és különleges étel. Erről beszélgettünk Zsigmond Istvánnal az Éterízesítő rovatunkban, ahol könnyen elkészíthető, mégis látványos nyári recepteket és praktikus konyhai tippeket is megosztottunk.

Foci-vb-kiértékelő: kié lesz a világbajnoki trófea?
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság lassan a végéhez közeledik. Rekordlétszámú mezőny, meglepetéscsapatok, feltörekvő sztárok, búcsúzó legendák és emlékezetes botrányok is színesítették az elmúlt egy hónapot. A Naplopóban Fülöp Szilárddal, valamint telefonon Bíró Hunorral tekintettünk vissza a torna legfontosabb pillanataira, és természetesen azt is megtippeltük, hogy vajon Spanyolország vagy Argentína emelheti magasba a világbajnoki trófeát a vasárnapi finálé után.

Bottega-féle focaccia szendvics, a tökéletes kényelmi étel
Ventricina & Nduja, Toscana Rustico, Mortadella & Fistic, Vegano. A Bottega focacciái az olasz hagyományokat erdélyi vendégszeretettel és karakteres ízekkel ötvözik. Zsigmond Istvánnal arról beszélgettünk, hogyan lett egy egyszerű olaszos szendvicsből szerethető kényelmi étel, mitől különlegesek a feltétek, és mi áll a Bottega focacciáinak egyedi karaktere mögött.

A tojás: egyszerű, mégis sokféleképpen használható alapanyag
Éterízesítő rovatunk főszereplője ma a tojás, amely egyszerű, mégis nagyon sokféleképpen használható reggeli alapanyag. A mai reggeli pedig különösen nem volt unalmas: Duck Pastrami Eggs Benedict, török ihletésű tojásos reggeli és tojásrántotta avokádóval. Miközben kóstolgattunk, Zsigmond Istvánt, a Bottega Transilvana és a 112 Coffee Roastery társtulajdonosát kérdeztük arról, hogy mi ihlette ezeket az ételeket.

Torner Anna színész, utazó, író
📍🗺️✍🏻 A Pánik podcastben Bugnár Szidi és Bíró Huni vendége Torner Anna, akinek az életét a kíváncsiság és az útkeresés formálja. Húszas évei elején egyik napról a másikra elindult világot látni: Párizsba, Londonba, később pedig Dél-Amerikába, Indiába, Nepálba vagy éppen Új-Zélandra. Volt au pair, dolgozott fine dining étteremben, lángost sütött Londonban, közben pedig történeteket gyűjtött — emberekről, helyekről, önmagáról. Ezekből a történetekből később könyv született, majd előadás, ma pedig már színészként és íróként is alkot. De mit keres valaki újra és újra az ismeretlenben, és mi történik akkor, amikor az ember végül mégis megérkezik valahová? Beszélgetésünkben ennek járunk utána.

Ismerős erdélyi ízekből modern brunch-élmény
Erdélyi reggeli újragondolva: Transylvanian Eggs Benedict zakuszkával, Pulled Pork Eggs Benedict és sajtos tojásrántotta. Zsigmond István, a Bottega Transilvana és a 112 Coffee Roastery társtulajdonosa az Éterízesítő rovatunkban arról mesélt, hogyan lehet ismerős erdélyi ízekből modern brunchélményt varázsolni.

PÁNIK: Molnár Anna olimpikon
A pályakezdő podcast vendége Molnár Anna gyorskorcsolyázó olimpikon. Már kisgyerekként mindene volt a mozgás. Korán felismerték kivételes képességeit, ezzel együtt pedig nyilvánvalóvá vált, hogy gyorskorcsolyázóként az ötkarikás álmok eléréséhez el kell hagynia otthonát. Tinédzserként Ausztriába költözött, hogy megfelelő közegben készülhessen az olimpiára és profi sportolói karrierjére. 2026-ban az álom valósággá vált, Anna kijutott a milánói téli olimpiára, ám ezt egy komoly bokasérülés előzte meg, ami nagyban megnehezítette a felkészülését. A Pánik podcastben a marosvásárhelyi kezdetekről, a sportolók fizikai és mentális terheltségéről és az utánozhatatlan olimpiai hangulatról kérdezzük Annát.

Évadösszegző a Tompa Miklós Társulattal
A Reggeli felvonás mai adásában összegeztük a 2025–2026-os színházi évadot és bátran kijelenthetjük, hogy mozgalmas, sokszínű és szakmailag is kiemelkedő időszakon van túl a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Öt bemutató, fesztivál, kiszállások, rangos elismerések, kihívások: szóval bőven volt amiről beszélgetni. Mai vendégeink Berekméri Katalin művészeti igazgató és Fülöp Loránd produkciós igazgató voltak, akikkel közösen tekintettünk vissza az elmúlt évadra, és egy kicsit már a következőbe is bepillantottunk.

Közeleg a MIVIT, a világ különböző pontjain elő magyar fiataljainak találkozója
A Magyar Ifjak Világtalálkozója (MIVIT) immár több mint egy évtizede teremt lehetőséget arra, hogy a világ különböző pontjain élő magyar fiatalok találkozzanak, barátságokat kössenek, közösen gondolkodjanak és erősítsék nemzeti összetartozásukat. Az idei találkozónak Nagykőrös ad otthont július 13. és 19. között. A Naplopó vendége Ács Tibor, a MIVIT főszervezője volt, akivel a diaszpórában élő magyar fiatalok kihívásairól, a tábor küldetéséről és a 2026-os program különlegességeiről beszélgettünk.

PÁNIK: Magyari Zita Emese lelkész, ODFIE elnök
A pályakezdő podcast vendége Magyari Zita Emese ifjúsági és gyülekezeti lelkész, aki jelenleg Kolozsvár és Nagyvárad között ingázva éli az életét. Zita útja a szószékig minden, csak nem egyenes: katolikusnak keresztelt fiatalként úgy döntött, hogy unitárius lesz, majd az érettségit követően szinte azonnal a teológiára felvételizett. A PÁNIK műsorban többek között arról kérdezzük, hogy milyen nehézségekbe ütközik az ifjúsági és a gyülekezeti szolgálat összehangolásában, de mesél arról is, hogy milyen nőként vezetői szerepet betölteni az egyházi közegben.

Színfalak mögött: a súgók munkája
A Reggeli felvonás mai adásában a súgók világába pillantottunk be! Különleges vendégeink voltak: Tóth Katalin és Simon Noémi, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának két súgója, akik ráadásul testvérek is. Rengeteg izgalmas kulisszatitokról hullt le a lepel: többek között kiderült, milyen apró jelekkel kérnek segítséget a színészek. Beszéltünk arról is, hogyan lehet elég hangosan súgni ahhoz, hogy a színpadon segítsen, de az első sorban ülő néző ne vegyen észre belőle semmit, és persze az is kiderült, segít-e a testvéri kötelék ebben a szakmában.

Hogyan mesél a művészet egy katasztrófáról?
Egy év telt el a parajdi bányakatasztrófa óta, de a történet ma is tovább él az érintett közösségek emlékeiben. A „Bitter Salt Flow” művészeti projekt fotográfián, filmen és közösségi alkotásokon keresztül vizsgálja, hogyan alakította át a katasztrófa nemcsak a tájat és a vizeket, hanem az emberek mindennapjait is. A Naplopó vendégei a KopiaKollektiva alkotói, Kerekes Emőke fotográfus és Balla Zoltán operatőr voltak. Beszélgettünk a projekt születéséről, a helyiekkel közösen megvalósított műhelymunkákról, a készülő dokumentumfilmről, valamint a június 27-i gyulakutai bemutatóról és kiállításról.

Három nap, rengeteg íz: érkezik a Taste of Transylvania boutique kiadása
A Taste of Transylvania néhány év alatt Erdély egyik legfontosabb gasztronómiai márkájává nőtte ki magát. A fesztivál ma már jóval több, mint egy rendezvény: találkozási pont a hagyomány és az innováció, a falusi konyha és a csúcsgasztronómia, a helyi termelők és a világszínvonalú séfek között. Június 19–21. között a marosvásárhelyi Vár ad otthont a Taste of Transylvania boutique kiadásának, amely Erdély ízeit, történeteit és közösségi élményét hozza közelebb a városlakókhoz és az idelátogatókhoz. A Naplopó vendége Trucza Adorján, vendéglátós, a Taste of Transylvania alapítója és főszervezője volt , akivel arról beszélgettünk, hogyan lehet újraértelmezni az erdélyi gasztronómiai hagyományokat, és milyen helyet foglalhat el Erdély a világ gasztrotérképén.

Gombócról gombócra épített családi siker
Mi kell egy igazán különleges fagyihoz? Minőségi alapanyagok, kreatív ízkombinációk és egy összetartó család, amely nap mint nap azon dolgozik, hogy minden gombócban ott legyen a gondosság, a szenvedély és az a bizonyos házias ízvilág, amiért a vásárlók újra és újra visszatérnek. A Naplopó vendége Bíró Kinga, a Sóváradi Házi Fagylalt társalapítója volt, aki mesélt a családi vállalkozás mindennapjairól, a házifagylalt készítésének kulisszatitkairól, a gyerekek szerepéről a munkában, a nyári rendezvényekről és az izgalmas újdonságokról is.

Megállni egy pillanatra: az egyensúly nyomában az Everness Erdéllyel
A rohanó hétköznapok, az állandó online jelenlét, a stressz és a kiégés egyre több ember életét érinti. De hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz, a valódi kapcsolódásokhoz és a belső egyensúlyhoz? A Rádióaktív vendége Simon Emőke, az Everness Erdély főszervezője volt, akivel arról beszélgettünk, miért vált ennyire aktuálissá a testi, lelki és mentális jóllét kérdése, és milyen élményeket, lehetőségeket kínál az idén először Marosvásárhelyen megrendezett Everness Erdély fesztivál.

Medvék és emberek: együttélés vagy konfliktus?
A medvekérdés továbbra is az egyik legégetőbb téma térségünkben. Egyre gyakrabban találkozhatunk medvékkel lakott területeken, miközben a mezőgazdasági károk és a veszélyes ember- medve találkozások is komoly kihívást jelentenek. A Naplopóban Szász István Endre állatorvossal jártuk körül a témát: mit kell tenni, ha medvét látunk a településen, hogyan zajlik egy befogás vagy áttelepítés, miként védekezhetnek a gazdák és a túrázók, valamint milyen tévhitek keringenek a közösségi médiában a medvékkel kapcsolatban.