Egyenes Beszéd
ATV Zrt.
Mindenkit megkeresünk, mindenkit megkérdezünk, és egyenes beszédet várunk!
Epizódok (1836)

Megszavazták, Sulyok Tamásnak mennie kell – Mi lesz a következő napok forgatókönyve?
Megszavazta a parlament a 17. Alkotmánymódosítást. A Fidesz és a KDNP frakciója távolmaradásával bojkottálta a rendkívüli ülést. Az alaptörvény-módosítás célja a Tisza-kormány szerint az állam foglyul ejtésének megakadályozása. Átalakítják a közjogi intézményeket, visszaadják az Alkotmánybíróság jogköreit, korlátozzák a képviselői mandátumokat, és közvetlenül rendezik a köztársasági elnök ügyét is. Magyar Péter napirend előtti felszólalásában kijelentette: ha a módosítást nem írja alá Sulyok Tamás, akkor a parlament megindítja a megfosztási eljárást. Az Egyenes Beszéd vendége Somody Bernadette, az ELTE Alkotmányjogi Tanszékének oktatója. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gon…
Megszavazta a parlament a 17. Alkotmánymódosítást. A Fidesz és a KDNP frakciója távolmaradásával bojkottálta a rendkívüli ülést. Az alaptörvény-módosítás célja a Tisza-kormány szerint az állam foglyul ejtésének megakadályozása. Átalakítják a közjogi intézményeket, visszaadják az Alkotmánybíróság jogköreit, korlátozzák a képviselői mandátumokat, és közvetlenül rendezik a köztársasági elnök ügyét is. Magyar Péter napirend előtti felszólalásában kijelentette: ha a módosítást nem írja alá Sulyok Tamás, akkor a parlament megindítja a megfosztási eljárást. Az Egyenes Beszéd vendége Somody Bernadette, az ELTE Alkotmányjogi Tanszékének oktatója. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Orbán Viktor a demokráciát gyászolja, de a foci vb-re azért elutazott
A Fidesz és a KDNP nem ült be a 17. alkotmánymódosításról szóló plenáris ülésre. Helyette sajtótájékoztatót tartottak, ahol Gulyás Gergely lemondott a Fidesz parlamenti frakciójának vezetéséről. Közben Orbán Viktor egy „Demokratikus Magyarország 1990–2026” feliratú képet osztott meg Facebook-oldalán. Az Egyenes Beszéd vendégei Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, politológus és Tótváradi Zsolt, a Kontroll újságírója. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

🔴 Megkérdeztük Gulyás Gergelyt, ki lesz az utódja – Orbán „tudomásul vette” a döntését
Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában részletesen kifejtette lemondásának okait, cáfolta Magyar Péter állításait a frakció belső szavazásáról, és élesen bírálta az Alaptörvény hétfőn elfogadott 17. módosítását. A politikus arról is beszélt, hogy pénteken már tájékoztatta Orbán Viktort a döntéséről. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Megkérdeztük Fásy Ádámtól, kapott-e 101 millió forintot Fásy Zsüliett az NKA-tól
Nem kapott 101 millió forintos támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól Fásy Zsüliett, cége nem is indult ilyen tárgyú pályázaton – állítja a Fásy család. Több pert is indítottak azután, hogy ennek ellenkezője terjedt el a sajtóban. Az Egyenes Beszéd vendége Fásy Ádám, előadóművész. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Megvan a 10 milliárd euró, de miről kellett lemondani az uniós pénzekért?
Elfogadták a magyar helyreállítási tervet Brüsszelben, így már biztosan megkapja Magyarország a korábban befagyasztott 10 milliárd eurót. Magyar Péter szerint a pénz az ország közlekedésének, energiaellatásának, egészségügyének, vízellátásának és vállalatainak fejlesztésére megy majd. Az Egyenes Beszéd vendége Balázs Péter, volt külügyminiszter. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Elszabadult a káosz Terézvárosban, rendkívüli lépéseket sürget a polgármester
Jelentősen romlott a közbiztonság Budapesten Terézváros polgármestere szerint, aki úgy véli, hogy mindez az országos krízisek mellékhatása. Példaként a szétesett pszichiátriai és addiktológiai ellátást, a leépített gyermekvédelmi rendszert, a lakhatási válságot és a rosszul kitalált palackvisszaváltási rendszert említette. A kerületvezető több azonnali lépést vár az új kormánytól. Az Egyenes Beszéd vendége Soproni Tamás, Terézváros polgármestere. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Zöld út az uniós forrásoknak, indul a vagyonvisszaszerzés – Jön a kánaán Magyaroroszágon?
Benyújtotta a kormány a Vagyonvisszaszerzési Hivatalról szóló törvényjavaslatot, hivatalos lett, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez – ezzel pedig megnyílik az út a hazánknak járó uniós források előtt. Közben zajlanak az átvilágítások a minisztériumokban, a kancelláriaminiszter szerint saját tárcájánál sokkoló titkosított iratokat találtak, amelyek alapján hamarosan feljelentéssorozat várható. Az Egyenes Beszéd vendégei Komlódi Gábor, ügyvéd és Sarkadi-Illyés Csaba, az Economx újságírója. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Még az elemzőket is meglepte a friss inflációs adat
Közel 4 százalékos reálbérnövekedésre, csökkenő inflációra és másfél százalékos GDP bővülésre számít idén az év második felében az Egyensúly Gazdaságkutató. A második negyedéves előrejelzésük szerint biztatók a kilátások, de a növekedést továbbra is lassítja a geopolitikai bizonytalanság és a gyenge európai ipar. Az Egyenes Beszéd vendége Kozák Ákos, közgazdász, az Egyensúly Intézet gazdaságpolitikai szakértője. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Indul a Tisztítótűz-művelet, öt ügyben már feljelentést tett a kormány
Gőzerővel halad a kormány elszámoltatási programja. Még a héten az Országgyűlés elé terjesztik a Vagyonvisszaszerzési Hivatal létrehozásáról szóló törvényjavaslatot, az előző kormányzat alatt kötött gyanús szerződések miatt eddig már öt esetben tettek feljelentést hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával. Az Egyenes Beszéd vendége Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Itt az újabb fordulat, a NAV felfüggesztette a nyomozást az „aranykonvoj”-ügyben
Felfüggesztette a nyomozást az ukrán pénzszállító ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután nem talált bűncselekményre utaló adatot. Közben A Fidesz a „Tiszás önkényuralom” ellen szervezett tüntetést, a helyszínről kapcsoljuk tudósítónkat, Varga Krisztiánt. Az Egyenes Beszéd vendégei Pulai Andrés, stratégiai igazgató, Publicus Intézet és Szerető Szabolcs, a Magyar Hang főmunkatársa. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Megállapodott Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij, kiderültek a találkozó részletei
Ankarában tartja kétnapos csúcstalálkozóját a NATO. A fő téma a szervezet költségvetése és az Ukrajnában zajló háború. Magyar Péter most vett részt először miniszterelnökként a csúcson, ahol arról beszélt: Magyarország egy egységes és erős NATO-ban érdekelt. Zoomon kapcsoljuk Novák Andrást, az ATV tudósítóját. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Százmilliárdokkal csökkentette a költségvetési hiányt a Tisza-kormány, rekordalacsony az infláció
Százmilliárdokkal csökkent a költségvetési hiány júniusban. A központi alrendszer a hónapot több mint 424 milliárd forintos többlettel zárta, így a hiány 90%-ról 80%-ra mérséklődött. Közben mélypontra került az infláció, ezért a kereskedők már az árrés-stop kivezetését szeretnék. Az Egyenes Beszéd vendége Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Évekbe telhet, mire helyreáll a közmédiába vetett bizalom
Az Egyenes Beszéd vendége Polyák Gábor, médiajogász. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Őrizetbe vették a Megafon influenszerét – ebből még a Tisza is rosszul jöhet ki
Szerda reggel letartóztatták Szakács Istvánt, a Megafon influenszerét, akit azóta már kiengedtek. A jobboldali megmondóembert azért vitték be, mert egy korábbi videójában arról beszélt: ha megpróbálják elvinni Magyar Péter pribékjei Orbán Viktort, akkor ott ötszázezer magyar fog menni és kiszabadítani a volt miniszterelnököt. Orbán szerint szintet lépett az önkényuralom. Az Egyenes Beszéd vendégei Ónody-Molnár Dóra, a Jelen újságírója és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

🔴 Toroczkai László együttműködne a Fidesszel a Tisza ellen ¦ Egyenes Beszéd Élő
Érez társadalmi igényt arra Toroczkai László, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk együtt takarítsák el a Tiszát. A Mi Hazánk elnöke a Hotel Lentulaiban azt mondta: Orbán Viktor egy történelmi személyiség, egy államférfi, és ez főleg most látszik, ahogy Magyar Pétert nézzük ebben a pozícióban. Az Egyenes Beszéd vendége Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Megkezdődött a NATO-csúcs Ankarában
Ma kezdődött a kétnapos NATO-csúcs Törökország fővárosában, ahol Magyar Péter is ott van. A csúcson kell részletesen ismertetniük a tagállamoknak, hogyan is érik majd el a védelmi kiadások növelését. Mark Rutte főtitkár ennek a szükségességét hangsúlyozta. Az Egyenes Beszéd vendége Kaiser Ferenc, biztonságpolitikai szakértő, az NKE docense. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Óbudai korrupciós ügy: ”Én nem lepődnék meg azon, ha további gyanúsításokra kerülne sor”
Újabb részletek láttak napvilágot az óbudai korrupciós ügyben: a Telex egy, az ügyben letartóztatott személy vallomására hivatkozva arról írt, hogy éveken át működhetett egy pártokon átívelő korrupciós hálózat, amelyben a visszaosztott pénzeket 70:30 arányban osztották fel. Az Egyenes Beszéd vendégei Bárándy Gergely ügyvéd és Zamecsnik Péter, ügyvéd. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Gazsi Attila lett a VOSZ elnöke, a KKV-k megerősítését tűzte ki célul
A magyar kis- és középvállalati szektor előtt álló legkomolyabb kihívás a termelékenységi lemaradás - állítja a VOSZ frissen megválasztott új elnöke. Gazsi Attila szerint a KKV-szektort úgy tudják a legjobban segíteni, ha a VOSZ a gazdaságpolitikai döntéshozatal megkerülhetetlen szereplőjévé válik. Az Egyenes Beszéd vendége Gazsi Attila, a VOSZ elnöke. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Elsötétült az M1, egy üzenetben kértek bocsánatot a hazugságokért
Nem mindennapi adást láthattak a tévénézők kedd délután: a csatorna átmenetileg leállította a hírszolgáltatást, és az adásban egy felirat jelent meg azzal a szöveggel, hogy a közmédia nem hazudhat, bocsánatot kérnek, amiért hosszú éveken át mégis ezt tették. A közmédia átalakul, hogy a jövőben független és hiteles legyen. Az Egyenes Beszéd vendégei Lánczi Richárd, az Alfahír és az N1TV főszerkesztője, Stumpf András, a VálaszOnline újságírója. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed

Ügynökakták feltárása: ”Ez hozhat magával súlyos emberi töréseket”
Társadalmi egyeztetés indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Mint ismeretes, a kormány szándékai szerint az 1956-os forradalom 70. évfordulójának előestéjén hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat. Kérdés, hogy a rendszerváltáskor elmaradt szembenézés mit ér 36 évvel később. Az Egyenes Beszéd Katona Csaba, történész. 👉 feliratkozás: [Link 1] 👉 web: [Link 2] 👉 facebook: [Link 3] 👉 instagram: [Link 4] 🔴 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 #atv #atvmagyarorszag #egyenesbeszed