BNV - Popkultúrális sorozatterápia

Elkezdeni könnyű, na de leállni? Egyáltalán miért tennék, és ha mégis, hogyan és meddig tartható fent ez az állapot? A gyűjtésről sokkal könnyebb beszélni a kezdeteknél, mint a végén. Amikor megtaláljuk az első kedvenc képregényünket, elkezdünk egy sorozatot, vagy rábukkanunk egy régen keresett kiadásra, könnyű megfogalmazni, miért imádjuk a beszerzést. De mi történik akkor, amikor betelik a polc, elfogy a lelkesedés, megváltozik az érdeklődésünk, vagy egyszerűen már nem érezzük ugyanazt a késztetést, mint korábban? A gyűjtés befejezése nem feltétlenül kudarc. Lehet egy korszak lezárása, egy hobbi átalakulása, vagy annak felismerése, hogy már megkaptuk tőle, amire szükségünk volt. Persze, néha csak az élet terel bennünket más irányokba.

Elkezdeni könnyű, na de leállni? Egyáltalán miért tennék, és ha mégis, hogyan és meddig tartható fent ez az állapot? A gyűjtésről sokkal könnyebb beszélni a kezdeteknél, mint a végén. Amikor megtaláljuk az első kedvenc képregényünket, elkezdünk egy sorozatot, vagy rábukkanunk egy régen keresett kiadásra, könnyű megfogalmazni, miért imádjuk a beszerzést. De mi történik akkor, amikor betelik a polc, elfogy a lelkesedés, megváltozik az érdeklődésünk, vagy egyszerűen már nem érezzük ugyanazt a késztetést, mint korábban? A gyűjtés befejezése nem feltétlenül kudarc. Lehet egy korszak lezárása, egy hobbi átalakulása, vagy annak felismerése, hogy már megkaptuk tőle, amire szükségünk volt. Persze, néha csak az élet terel bennünket más irányokba.

Ma a tudatos és tudattalan gyűjtés öröméről beszélek - saját tapasztalatokon és nézőpontokon keresztül. A képregénygyűjtés ugyanis többféle élményt kapcsolhat össze. Egyszerre lehet olvasás, felfedezés, rendszerezés, emlékezés, önkifejezés és egy személyes könyvtár építése. A polc nem csupán azt mutatja, mit vásároltunk meg, hanem azt is, milyen történetekhez akarunk újra meg újra visszatérni. Ám a történet ezen a ponton nem ér véget: a képregények olyan kulturális tárgyak, amelyekben a történet és a fizikai forma szorosan összekapcsolódik. Egy rajzoló vonalvezetése, egy borító kompozíciója, a papír, a színezés, a méret vagy egy adott kiadás mind része lehet annak, amit szeretünk bennük. A gyűjtés egyik legszebb része talán az, hogy a történetből személyes tárgy lesz, a tárgyakból pedig egy saját világ.

Ma a tudatos és tudattalan gyűjtés öröméről beszélek - saját tapasztalatokon és nézőpontokon keresztül. A képregénygyűjtés ugyanis többféle élményt kapcsolhat össze. Egyszerre lehet olvasás, felfedezés, rendszerezés, emlékezés, önkifejezés és egy személyes könyvtár építése. A polc nem csupán azt mutatja, mit vásároltunk meg, hanem azt is, milyen történetekhez akarunk újra meg újra visszatérni. Ám a történet ezen a ponton nem ér véget: a képregények olyan kulturális tárgyak, amelyekben a történet és a fizikai forma szorosan összekapcsolódik. Egy rajzoló vonalvezetése, egy borító kompozíciója, a papír, a színezés, a méret vagy egy adott kiadás mind része lehet annak, amit szeretünk bennük. A gyűjtés egyik legszebb része talán az, hogy a történetből személyes tárgy lesz, a tárgyakból pedig egy saját világ.

A képregényes közösségekben könnyen kialakulhat az a benyomás, hogy az igazi rajongó gyűjtő is. De vajon ez tényleg így van? Mert egy rajongó alapesetben ismeri a sorozatokat, követi a megjelenéseket, a kronológiai sorrendeket is észben tartja, tudja, melyik kiadás milyen, és természetesnek veszi, hogy a kedvenceit megveszi, megtartja, rendszerezi. Valahol ez utóbbi nagyon sokat hozzá tud tenni a teljes élményhez. Csakhogy az olvasás, a rajongás és a gyűjtés három különböző dolog. Valaki olvashat sok képregényt anélkül, hogy egyetlen kötetet is meg akarna tartani. Más inkább könyvtárból kölcsönöz, digitálisan olvas, barátoktól kér kölcsön, vagy csak azokat a történeteket vásárolja meg, amelyekhez később visszatérne. Ezek nem a rajongás alacsonyabb fokozatai. Egyszerűen más viszonyt jelentenek a történetekhez és a tárgyakhoz. Ma azt próbálom a saját példámon keresztül megmutatnia, hogy a …

A képregényes közösségekben könnyen kialakulhat az a benyomás, hogy az igazi rajongó gyűjtő is. De vajon ez tényleg így van? Mert egy rajongó alapesetben ismeri a sorozatokat, követi a megjelenéseket, a kronológiai sorrendeket is észben tartja, tudja, melyik kiadás milyen, és természetesnek veszi, hogy a kedvenceit megveszi, megtartja, rendszerezi. Valahol ez utóbbi nagyon sokat hozzá tud tenni a teljes élményhez. Csakhogy az olvasás, a rajongás és a gyűjtés három különböző dolog. Valaki olvashat sok képregényt anélkül, hogy egyetlen kötetet is meg akarna tartani. Más inkább könyvtárból kölcsönöz, digitálisan olvas, barátoktól kér kölcsön, vagy csak azokat a történeteket vásárolja meg, amelyekhez később visszatérne. Ezek nem a rajongás alacsonyabb fokozatai. Egyszerűen más viszonyt jelentenek a történetekhez és a tárgyakhoz. Ma azt próbálom a saját példámon keresztül megmutatnia, hogy a képregények szeretetéhez nem kötelező a birtoklási vágy. Nem kell gyűjtővé válni ahhoz, hogy olyan gyűjteményt vagy polcokat alakíts ki, amik boldoggá tesznek, és a teljességre való törekvés hiánya sem fog kevésbé elszánt képregényolvasóvá tenni. Ez szerintem fontos különbség, különösen egy olyan kiadói és rendezvényszervezői háttérrel gondolva ezt, ahol a könyvvásárlás természetesen központi szerepet kap. Mégsem kell úgy tenni, mintha a vásárlás nem lenne fontos, de érdemes megérteni azokat is, akik szeretnek olvasni, csak nem akarnak gyűjteményt építeni.

A gyűjtő kívülről nézve képregényfüzeteket, köteteket, kiadásokat, borítókat és ritkaságokat gyűjt. A legtöbben így fogyasztják a képregényeket és élik le az életüket, gyűjtőként. Ma azt a kérdéskört járom be, hogy vajon mit és miért gyűjtenek azok, akik gyűjtők? Mert van aki egy történet teljes magyar kiadását szeretné megszerezni. Másvalaki minden borítót begyűjt egy adott képregényből (ez főleg Amerikában igaz). A harmadik típus egy gyerekkori élményt próbál újra átélni. A negyedik a képregénytörténet egy korszakát dokumentálja. Ám akad ötödik is, aki azért vásárol meg mindent egy alkotótól, mert kíváncsi arra, hogyan alakult és fejlődött a munkássága. Ahány ember, annyiféle szokás. És pont ez vonz annyira ebben a kérdéskörben, hiszen a gyűjtemény tárgyai láthatók és büszkék is vagyunk rá, ám a gyűjtés valódi okai és logikája gyakran láthatatlan, mert a felszín alatt húzódik meg. Ráné…

A gyűjtő kívülről nézve képregényfüzeteket, köteteket, kiadásokat, borítókat és ritkaságokat gyűjt. A legtöbben így fogyasztják a képregényeket és élik le az életüket, gyűjtőként. Ma azt a kérdéskört járom be, hogy vajon mit és miért gyűjtenek azok, akik gyűjtők? Mert van aki egy történet teljes magyar kiadását szeretné megszerezni. Másvalaki minden borítót begyűjt egy adott képregényből (ez főleg Amerikában igaz). A harmadik típus egy gyerekkori élményt próbál újra átélni. A negyedik a képregénytörténet egy korszakát dokumentálja. Ám akad ötödik is, aki azért vásárol meg mindent egy alkotótól, mert kíváncsi arra, hogyan alakult és fejlődött a munkássága. Ahány ember, annyiféle szokás. És pont ez vonz annyira ebben a kérdéskörben, hiszen a gyűjtemény tárgyai láthatók és büszkék is vagyunk rá, ám a gyűjtés valódi okai és logikája gyakran láthatatlan, mert a felszín alatt húzódik meg. Ránézve egymás gyűjteményére lehetnek sejtéseink róla, de vajon jól sejtjük miért azok a címek és kötetek alkotják valaki gyűjteményét? Ma azt vizsgálom meg, hogy a gyűjtésben mi adja a valódi értéket: maga a tárgy, a mögötte lévő történet, a teljesség érzése, a megszerzés élménye vagy az a jelentés, amit a gyűjtő a tárgyakhoz kapcsol.

Ki ölte meg Hal Jordant? Kezdetét vette ennek az ügynek a felgöngyölítése, mely során 10 év után találkozik Hal és John Stewart egymással. A közös jelenetük rengeteg kérdőjelet felvetett bennünk, melyekre elkezdtük keresni a megoldásokat. Majd pedig rátértünk arra, hogy milyen is az a Hal, aki a szezon második felében van jelen a képernyőnkön.

Ki ölte meg Hal Jordant? Kezdetét vette ennek az ügynek a felgöngyölítése, mely során 10 év után találkozik Hal és John Stewart egymással. A közös jelenetük rengeteg kérdőjelet felvetett bennünk, melyekre elkezdtük keresni a megoldásokat. Majd pedig rátértünk arra, hogy milyen is az a Hal, aki a szezon második felében van jelen a képernyőnkön.

Mára két viszonylag friss megjelenést szemeztem ki magamnak. Mindig nagyon szorítok, amikor egy új Sabrina sorozat indul és az utóbbi egy évtziedben csak ritkán okoztak csalódást. Nagy rajongója vagyok a Kelly Thompson által írt és Veronica Fish a férjével rajzolt modernizációnak. A múltunknak köszönhetően természetesen izgatottan vetettem bele magam ebbe az új sorozatba, melyben Sabrinának ismét a tini élete és a boszorkánysága között kell zsonglőrködnie, miközben meg kell szoknia az őt körülvevő világ változásait és egy váratlan gonosz felbukkanását. Sokat vártam ettől a modern újragondolástól Corinna Bechko és Kano együttműködéséből és úgy érzem pontosan azt sikerült nyújtania az első számának, amit elvártam tőle. Emellett elolvastam a héten megjelent Archie #2. számát is, ami bár továbbra is jó és szórakoztató, valahogy mégsem tud felnőni Sabrina szintjére. Vajon mi lehet ennek az ok…

Mára két viszonylag friss megjelenést szemeztem ki magamnak. Mindig nagyon szorítok, amikor egy új Sabrina sorozat indul és az utóbbi egy évtziedben csak ritkán okoztak csalódást. Nagy rajongója vagyok a Kelly Thompson által írt és Veronica Fish a férjével rajzolt modernizációnak. A múltunknak köszönhetően természetesen izgatottan vetettem bele magam ebbe az új sorozatba, melyben Sabrinának ismét a tini élete és a boszorkánysága között kell zsonglőrködnie, miközben meg kell szoknia az őt körülvevő világ változásait és egy váratlan gonosz felbukkanását. Sokat vártam ettől a modern újragondolástól Corinna Bechko és Kano együttműködéséből és úgy érzem pontosan azt sikerült nyújtania az első számának, amit elvártam tőle. Emellett elolvastam a héten megjelent Archie #2. számát is, ami bár továbbra is jó és szórakoztató, valahogy mégsem tud felnőni Sabrina szintjére. Vajon mi lehet ennek az oka?

Egy kreatívipari konferenciáról hazaérkezve úgy gondoltam megosztom veletek gondolataim a képregényiparról és annak hiányáról. Vajon túl késő ezen változtatni vagy épp itt az idő?

Egy kreatívipari konferenciáról hazaérkezve úgy gondoltam megosztom veletek gondolataim a képregényiparról és annak hiányáról. Vajon túl késő ezen változtatni vagy épp itt az idő?

Stan Sakai The First Ronin történetet írja az IDW-nek, mely a The Last Ronin világában játszódik. Újabb bőr vagy érdemes izgatottnak lenni érte? Az IDW miután visszatért a csődből a Blumhouse produkciós céggel kötött liszensz szerződést, mely értelmében több modern horror franchise is képregényes formában megjelenhet az IDW Dark részlegében. Grant Morrison támasztja fel James Bondot a képregények médiumában! A SkyBound alkotói fókuszt helyez előtérbe több Transformers és G.I.Joe történeténél is, melyek önállóan is működhetnek és nem kell képben lenni a teljes világgal hozzájuk.

Stan Sakai The First Ronin történetet írja az IDW-nek, mely a The Last Ronin világában játszódik. Újabb bőr vagy érdemes izgatottnak lenni érte? Az IDW miután visszatért a csődből a Blumhouse produkciós céggel kötött liszensz szerződést, mely értelmében több modern horror franchise is képregényes formában megjelenhet az IDW Dark részlegében. Grant Morrison támasztja fel James Bondot a képregények médiumában! A SkyBound alkotói fókuszt helyez előtérbe több Transformers és G.I.Joe történeténél is, melyek önállóan is működhetnek és nem kell képben lenni a teljes világgal hozzájuk.

Az Ignition press 2024-ben indult, és az elmúlt hónapokban folyamatosan kerülnek a figyelem középpontjába. Elképesztő limitált sorozatokat adnak ki, most pedig újabb nagy hullámban érkeztek neves alkotók a kiadóhoz, akik alkotói képregényeket fognak készíteni a számukra. Akad köztünk folytatólagos és limitált sorozat is, de csupa olyan ötlet és koncepció, ami megérdemli a figyelmet. Emellett az Image Comics izgalmas bejelentésekkel készült a New York Comic Con-ra, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Kezdetnek azzal, hogy újra összeáll a Paper girls verhetetlen alkotó csapata!

Az Ignition press 2024-ben indult, és az elmúlt hónapokban folyamatosan kerülnek a figyelem középpontjába. Elképesztő limitált sorozatokat adnak ki, most pedig újabb nagy hullámban érkeztek neves alkotók a kiadóhoz, akik alkotói képregényeket fognak készíteni a számukra. Akad köztünk folytatólagos és limitált sorozat is, de csupa olyan ötlet és koncepció, ami megérdemli a figyelmet. Emellett az Image Comics izgalmas bejelentésekkel készült a New York Comic Con-ra, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Kezdetnek azzal, hogy újra összeáll a Paper girls verhetetlen alkotó csapata!

Szervezőként így láttam és éltem meg a rendezvényt. Kemény munka volt, sok-sok belefektetett idő, energia és pénz árán került megrendezésre az esemény.

Szervezőként így láttam és éltem meg a rendezvényt. Kemény munka volt, sok-sok belefektetett idő, energia és pénz árán került megrendezésre az esemény.

Milyenek a magyar képregényes rendezvények? (Daily Cultree #29.)

Milyenek a magyar képregényes rendezvények? (Daily Cultree #29.)

Gondoltad volna, hogy volt olyan évtized(ek), amikor az emberek olvastak képregényeket Magyarországon? És nem csak pár százan vagy ezren, hanem tízezren! Az 1950-es évektől a Füles, a Pajtás, később a Kockás és más lapok révén tömegek találkoztak képregénnyel. A Füles 1957-től rendszeresen közölt képregényeket, 1964-től már két, 1970-től három folytatásos történet futott benne egyszerre. A Kockás pedig 1981 és 1992 között kifejezetten népszerű volt fiatalok és idősebbek körében is. Ám 2026-ban nincs egyikhez sem fogható erejű megjelenés sem. Miért nem lett ebből olyan stabil kulturális ökoszisztéma, mint amilyen például Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Japánban vagy az Egyesült Államokban kialakult?

Gondoltad volna, hogy volt olyan évtized(ek), amikor az emberek olvastak képregényeket Magyarországon? És nem csak pár százan vagy ezren, hanem tízezren! Az 1950-es évektől a Füles, a Pajtás, később a Kockás és más lapok révén tömegek találkoztak képregénnyel. A Füles 1957-től rendszeresen közölt képregényeket, 1964-től már két, 1970-től három folytatásos történet futott benne egyszerre. A Kockás pedig 1981 és 1992 között kifejezetten népszerű volt fiatalok és idősebbek körében is. Ám 2026-ban nincs egyikhez sem fogható erejű megjelenés sem. Miért nem lett ebből olyan stabil kulturális ökoszisztéma, mint amilyen például Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Japánban vagy az Egyesült Államokban kialakult?

Mi kell ahhoz, hogy valódi képregénykultúra épüljön Magyarországon? Nem elég, ha a képregényeket meg lehet venni – az embereknek először találkozniuk is kell velük. Az adásban az elérhetőség és a láthatóság különbségét járjuk körül: miért nem oldja meg a problémát önmagában egy budapesti könyvfesztiválon lévő képregény zóna távol mindentől, hogyan lehet képregényeket eljuttatni vidéki településekre, és milyen szerepe lehet ebben a könyvtáraknak, iskoláknak, könyvesboltoknak, kiadóknak és rendezvényeknek. Beszélünk arról is, hogyan lehet kicsiben képregénykultúrát építeni – akár egyetlen könyvtárban –, és mit tehetnének a hazai piaci szereplők azon túl, hogy évről évre megjelennek ugyanazokon a képregényes rendezvényeken. Hogyan lesz a „láttam egy képregényt” élményből „olvasok képregényt”?

Mi kell ahhoz, hogy valódi képregénykultúra épüljön Magyarországon? Nem elég, ha a képregényeket meg lehet venni – az embereknek először találkozniuk is kell velük. Az adásban az elérhetőség és a láthatóság különbségét járjuk körül: miért nem oldja meg a problémát önmagában egy budapesti könyvfesztiválon lévő képregény zóna távol mindentől, hogyan lehet képregényeket eljuttatni vidéki településekre, és milyen szerepe lehet ebben a könyvtáraknak, iskoláknak, könyvesboltoknak, kiadóknak és rendezvényeknek. Beszélünk arról is, hogyan lehet kicsiben képregénykultúrát építeni – akár egyetlen könyvtárban –, és mit tehetnének a hazai piaci szereplők azon túl, hogy évről évre megjelennek ugyanazokon a képregényes rendezvényeken. Hogyan lesz a „láttam egy képregényt” élményből „olvasok képregényt”?

Részt vettünk a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ami lehetőség miatt hónapokig nagyon izgatottak voltunk, és alig vártuk, hogy ott lehessünk. Most először volt lehetőség a képregényeknek egy helyen való megjelenésre, ami izgalmasan hangzott, ám a tapasztalataink... míg voltak kiadók, akiknek bejött, addig mi teljes negatív szájízzel távoztunk. Túl nagy álmaink és céljaink voltak, és hiába igényes és minőségi történeteket adunk ki valahogy egyszerűen nem találták meg a közönségüket. Miközben az egész Képregényzónát illetően negatív tapasztalataink voltak, ami persze nem a zónát összeszervezők hibája, hanem a könyvfesztiválé. Pedig a képregényes kiadóknál nagyobb lelkesedéssel senki sem küzd azért, hogy felfedezhesse az, akinek épp a legnagyobb szüksége van az adott kiadványra.

Részt vettünk a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ami lehetőség miatt hónapokig nagyon izgatottak voltunk, és alig vártuk, hogy ott lehessünk. Most először volt lehetőség a képregényeknek egy helyen való megjelenésre, ami izgalmasan hangzott, ám a tapasztalataink... míg voltak kiadók, akiknek bejött, addig mi teljes negatív szájízzel távoztunk. Túl nagy álmaink és céljaink voltak, és hiába igényes és minőségi történeteket adunk ki valahogy egyszerűen nem találták meg a közönségüket. Miközben az egész Képregényzónát illetően negatív tapasztalataink voltak, ami persze nem a zónát összeszervezők hibája, hanem a könyvfesztiválé. Pedig a képregényes kiadóknál nagyobb lelkesedéssel senki sem küzd azért, hogy felfedezhesse az, akinek épp a legnagyobb szüksége van az adott kiadványra.

Miért érződik másnak egy amerikai képregény, egy manga és egy olasz Bonelli képregény? A különbség nem csak a méretben, a színekben vagy az oldalszámban keresendő: a három formátum eltérő ritmusban és eltérő olvasói szokásokra építve mesél történetet. Ma összehasonlítjuk az amerikai színes-szagos, nagy méretű kiadványokat és történetmesélési módszereket, melyeket gyakran „mozisabb” vizuális világot alkotnak a manga sűrűbb, fekete-fehér, folyamatos történetmesélésével. Megnézzük, hogyan használja másképp a látványt és a tempót a manga és a nyugati képregény. Közben előkerül a Sergio Bonelli Editore klasszikus formátuma is: a 16×21 centiméteres, fekete-fehér, 96 oldalas, havi képregény, amely érdekes európai párhuzamot kínál a manga sorozatos fogyasztásához. Vajon tényleg a nagyobb, színesebb képregény ad nagyobb élményt? Vagy a kisebb, kompaktabb formátum éppen azért működik, mert könnyeb…

Miért érződik másnak egy amerikai képregény, egy manga és egy olasz Bonelli képregény? A különbség nem csak a méretben, a színekben vagy az oldalszámban keresendő: a három formátum eltérő ritmusban és eltérő olvasói szokásokra építve mesél történetet. Ma összehasonlítjuk az amerikai színes-szagos, nagy méretű kiadványokat és történetmesélési módszereket, melyeket gyakran „mozisabb” vizuális világot alkotnak a manga sűrűbb, fekete-fehér, folyamatos történetmesélésével. Megnézzük, hogyan használja másképp a látványt és a tempót a manga és a nyugati képregény. Közben előkerül a Sergio Bonelli Editore klasszikus formátuma is: a 16×21 centiméteres, fekete-fehér, 96 oldalas, havi képregény, amely érdekes európai párhuzamot kínál a manga sorozatos fogyasztásához. Vajon tényleg a nagyobb, színesebb képregény ad nagyobb élményt? Vagy a kisebb, kompaktabb formátum éppen azért működik, mert könnyebb vele együtt élni?

Miért nem feltétlenül riaszt el egy mangaolvasót, ha egy sorozat 20, 50 vagy akár 100 kötet hosszú? És miért lehet egy hosszú történet éppen az egyik legnagyobb bizalomépítő tényező egy olvasó számára? Ebben az epizódban a manga hosszú távú történetmesélését hasonlítjuk össze az amerikai képregénypiac sorozatmodelljével. Megnézzük a Weekly Shonen Jump gyors és kíméletlen szelekcióját, a manga sorozatok megszakadásának kockázatát, valamint azt, mi történik akkor, amikor egy sorozat már bizonyította a létjogosultságát, és az olvasó évekre vagy akár évtizedekre elköteleződhet mellette. Beszélünk az olvasói idő- és pénzbefektetésről, a folyamatos történetmesélés pszichológiájáról, a hosszú sorozatok közösségépítő erejéről, valamint arról, miért jelenthet mást a „kezdj bele egy új képregénybe” és a „lépj be egy már működő történetbe”. Egy rövid sorozat azt mondja: nézd meg ezt a történetet. E…

Miért nem feltétlenül riaszt el egy mangaolvasót, ha egy sorozat 20, 50 vagy akár 100 kötet hosszú? És miért lehet egy hosszú történet éppen az egyik legnagyobb bizalomépítő tényező egy olvasó számára? Ebben az epizódban a manga hosszú távú történetmesélését hasonlítjuk össze az amerikai képregénypiac sorozatmodelljével. Megnézzük a Weekly Shonen Jump gyors és kíméletlen szelekcióját, a manga sorozatok megszakadásának kockázatát, valamint azt, mi történik akkor, amikor egy sorozat már bizonyította a létjogosultságát, és az olvasó évekre vagy akár évtizedekre elköteleződhet mellette. Beszélünk az olvasói idő- és pénzbefektetésről, a folyamatos történetmesélés pszichológiájáról, a hosszú sorozatok közösségépítő erejéről, valamint arról, miért jelenthet mást a „kezdj bele egy új képregénybe” és a „lépj be egy már működő történetbe”. Egy rövid sorozat azt mondja: nézd meg ezt a történetet. Egy hosszú manga azt mondja: költözz be ebbe a világba.

A manga-kultúrában gyakran találkozunk olyan címekkel, amelyek szinte elmondják a történet alaphelyzetét. Mire leveszed a polcról, már tudod, ki a főhős, mi történik vele, milyen világba kerülsz, sőt néha azt is, mi a történet legfontosabb poénja. Ez nem egyszerűen furcsa japán címadási szokás. A cím egyben ajánló, műfaji jelzés és mini történetpitch is. Azt üzeni az olvasónak: ezt kapod, ha ezt a könyvet választod. És éppen ez az egyik érdekes különbség az amerikai és európai képregényekhez képest. Ott sokkal gyakoribbak a rövid, márkaszerű, asszociatív címek: Spawn, Saga, Invincible, Blacksad, Thorgal, Corto Maltese stb. A cím elsősorban azonosítja a művet; a manga esetében sokszor el is adja az alapötletet.

A manga-kultúrában gyakran találkozunk olyan címekkel, amelyek szinte elmondják a történet alaphelyzetét. Mire leveszed a polcról, már tudod, ki a főhős, mi történik vele, milyen világba kerülsz, sőt néha azt is, mi a történet legfontosabb poénja. Ez nem egyszerűen furcsa japán címadási szokás. A cím egyben ajánló, műfaji jelzés és mini történetpitch is. Azt üzeni az olvasónak: ezt kapod, ha ezt a könyvet választod. És éppen ez az egyik érdekes különbség az amerikai és európai képregényekhez képest. Ott sokkal gyakoribbak a rövid, márkaszerű, asszociatív címek: Spawn, Saga, Invincible, Blacksad, Thorgal, Corto Maltese stb. A cím elsősorban azonosítja a művet; a manga esetében sokszor el is adja az alapötletet.

Miért teljesen természetes egy mangaolvasónak a fekete-fehér képregény, miközben egy amerikai képregénynél sok olvasó hiányként éli meg ugyanezt? És valóban többet ér egy színes oldal, mint egy jól megrajzolt fekete-fehér oldal? Ma ebben a témában merülünk el. Szó lesz arról, hogyan használja a manga a feketéket, fehér tereket, vonalakat és screentone-t önálló eszközként. Összehasonlítjuk ezt az amerikai szuperhős-képregények színhasználatával, ahol a szín sokszor már a karakterazonosítás és a márka része. És felmerül egy érdekesebb kérdés is: lehet, hogy a szín nem univerzális érték, hanem egy adott formátumhoz és olvasási szokáshoz kapcsolódó elvárás? A színes képregény megmutatja, milyen a világ. De vajon a fekete-fehér rá tud-e venni arra, hogy te töltsd meg színekkel?

Miért teljesen természetes egy mangaolvasónak a fekete-fehér képregény, miközben egy amerikai képregénynél sok olvasó hiányként éli meg ugyanezt? És valóban többet ér egy színes oldal, mint egy jól megrajzolt fekete-fehér oldal? Ma ebben a témában merülünk el. Szó lesz arról, hogyan használja a manga a feketéket, fehér tereket, vonalakat és screentone-t önálló eszközként. Összehasonlítjuk ezt az amerikai szuperhős-képregények színhasználatával, ahol a szín sokszor már a karakterazonosítás és a márka része. És felmerül egy érdekesebb kérdés is: lehet, hogy a szín nem univerzális érték, hanem egy adott formátumhoz és olvasási szokáshoz kapcsolódó elvárás? A színes képregény megmutatja, milyen a világ. De vajon a fekete-fehér rá tud-e venni arra, hogy te töltsd meg színekkel?

Ebben az epizódban beszélgetünk egy kicsit az első benyomásainkról a Ray Gunn előzeteséről, arról hogy a Brad Bird (A hihetetlen család, Ratatouille, Mission: Impossible – Fantom protokoll) nevével fémjelzett új animációs film milyen világot, hangulatot és történetet ígér az előzetesben. Emellett szóba kerül az Amazon Prime-ra hamarosan érkező Madden előzetese is, Nic Cage főszereplésével. Kitti ezúttal nem marad hot take-ek nélkül: arról beszélünk, miért érezhetjük úgy, hogy a popkultúra egyre gyakrabban szégyelli a valódi érzelmeket, és mi történik velünk, amikor egy film vagy sorozat után már máshogy nézünk valamire. A Mi a valószínűbb? rovatban többek között kiderül, melyik 2027-es megjelenéshez lehet bevállalósabb, a Nickelodeon vagy a Cartoon Network kerülhet-e eladásra a Paramount részéről, melyik crossover elképzelhetőbb: Star Trek × DC vagy SpongyaBob × Bolondos dallamok, és vaj…

Ebben az epizódban beszélgetünk egy kicsit az első benyomásainkról a Ray Gunn előzeteséről, arról hogy a Brad Bird (A hihetetlen család, Ratatouille, Mission: Impossible – Fantom protokoll) nevével fémjelzett új animációs film milyen világot, hangulatot és történetet ígér az előzetesben. Emellett szóba kerül az Amazon Prime-ra hamarosan érkező Madden előzetese is, Nic Cage főszereplésével. Kitti ezúttal nem marad hot take-ek nélkül: arról beszélünk, miért érezhetjük úgy, hogy a popkultúra egyre gyakrabban szégyelli a valódi érzelmeket, és mi történik velünk, amikor egy film vagy sorozat után már máshogy nézünk valamire. A Mi a valószínűbb? rovatban többek között kiderül, melyik 2027-es megjelenéshez lehet bevállalósabb, a Nickelodeon vagy a Cartoon Network kerülhet-e eladásra a Paramount részéről, melyik crossover elképzelhetőbb: Star Trek × DC vagy SpongyaBob × Bolondos dallamok, és vajon a Wildwood vagy a Toy Story 5 lehet-e az idei animációs Oscar egyik meghatározó címe. A Címlapsztoriban pedig elővesszük a régóta legendás sorsú A prérifarkas visszavág történetét: hogyan készülhetett el egy film, hogyan kerülhetett évekre a fiókba, és miért lett belőle az elmúlt évek egyik legkülönösebb filmes ügye. Na és hogy nekünk hogy tetszett? Kiderül a mai adásból! A mai adás tartalmából: 00:00-25:05 Ray Gunn és Madden előzetes kibeszélő 25:06-37:06 Kitti hot takejei 37:07-48:10 Mi a valószínűbb? (játék) - Ki lesz a bevállalósabb 2027 december 17-ről? - A Nickelodeont vagy a Cartoon Networkot adná el a Paramount? - Star Trek-Dc vagy SpongyaBob-Bolondos dallamok crossover a valószínűbb? - Wilwood vagy a Toy Story 5 nyeri idén az animációs Oscart? 48:11-1:43:02 Címlapsztori A prérifarkas visszavág - A feláldozható firkák érzései (1:23:31-1:32:31) - Gyalogkakukk (1:32:32-1:4

Miért vesznek meg emberek egy mangát egy anime után? És miért működik sokszor olyan erősen az anime mint a manga felfedezési csatornája, miközben a nyugati képregényeknél a filmek és sorozatok sokkal kevésbé kiszámíthatóan terelik az olvasókat az eredeti műhöz? Ma utánajárunk, hogyan működik az anime mint marketingeszköz, mit jelent az adaptáció egy manga számára, hogyan tud egy sikeres sorozat egyszerre új olvasókat szerezni és egy címet újra, akár sok év távlatából is felpörgetni. Szóba kerül többek között az a különbség, amikor egy adaptáció egyszerűen reklámozza az eredeti művet, és amikor valóban átvezeti hozzá a közönséget. Mert hiszem, hogy egy jó adaptáció nem elveszi a közönséget az eredeti műtől, hanem elvezeti hozzá a közönséget.

Miért vesznek meg emberek egy mangát egy anime után? És miért működik sokszor olyan erősen az anime mint a manga felfedezési csatornája, miközben a nyugati képregényeknél a filmek és sorozatok sokkal kevésbé kiszámíthatóan terelik az olvasókat az eredeti műhöz? Ma utánajárunk, hogyan működik az anime mint marketingeszköz, mit jelent az adaptáció egy manga számára, hogyan tud egy sikeres sorozat egyszerre új olvasókat szerezni és egy címet újra, akár sok év távlatából is felpörgetni. Szóba kerül többek között az a különbség, amikor egy adaptáció egyszerűen reklámozza az eredeti művet, és amikor valóban átvezeti hozzá a közönséget. Mert hiszem, hogy egy jó adaptáció nem elveszi a közönséget az eredeti műtől, hanem elvezeti hozzá a közönséget.